Hirdetés
Hirdetés

Hamarosan használatba veszik az újonnan épült polgármesteri hivatalt Fenyéden

Áprilisban már az új székhelyen fogadnák az embereket •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Áprilisban már az új székhelyen fogadnák az embereket

Fotó: Erdély Bálint Előd

Mintegy 2,5 millió lejből építettek új, a jelenlegi székhelynél tágasabb polgármesteri hivatalt Fenyéden, a cél pedig az volt, hogy minél jobb körülmények között szolgálhassák ki a lakosságot. Jelenleg az új székhely berendezése zajlik, egy hónap múlva már birtokba is vehetik azt az intézmény dolgozói.

Fülöp-Székely Botond

2021. március 17., 20:152021. március 17., 20:15

Az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) pályázati támogatásával, illetve más kormánytámogatást felhasználva építettek új polgármesteri hivatalt – fejtette ki lapunknak Bokor Botond fenyédi községvezető. Mint mondta, jelenleg egy meglehetősen szűkös és funkcionalitás szempontjából sem teljesen megfelelő – a hatvanas években kultúrotthonnak szánt – épületben van az intézmény, ezért is döntöttek a beruházás mellett, amely a lakók és a dolgozók érdekeit is szolgálja.

Hirdetés

A tisztségviselő arra is kitért, hogy teljes egészében külsős forrásokat felhasználva dolgoztak, hogy a helyi büdzsét másra hasznosíthassák.

Kényelmesebb mindenkinek

Az új, két és félmillió lej értékű, rusztikus kinézetű létesítményt a jelenlegi székhely udvarán építették fel, a tavaly tavasszal kezdődő munkálatok pedig mostanra fejeződtek be. A másfélszintes épületben tágas váróterem és tizenkét iroda, valamint korszerű tanácsterem és mellékhelyiségek találhatók.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

A munkálatok során a mozgássérültek igényeire is figyeltek. Bokor Botond hangsúlyozta,

a tervezéskor arra is hangsúlyt fektettek, hogy ne csak funkcionalitás szempontjából legyen jobb az új székhely, de illeszkedjen a faluképbe.

Fontosnak tartotta ugyanis, hogy ezt még jó ideig büszkén használhassák a lakók, illetve az intézmény dolgozói.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Hamarosan beköltöznek

Jelenleg az új épület bebútorozása zajlik, ami remélhetőleg egy hónapon belül befejeződik. „Utána már csak egy nagytakarításra van szükség, így reméljük, hogy áprilisban átköltözhetünk” – fogalmazott. Rámutatott, a költözésnél is arra fognak törekedni, hogy ebből a lehető legkevesebbet érezzenek a lakók, vagyis hogy folyamatosan ki tudják szolgálni őket. 

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Bokor közölte, egy másik projekt részeként az udvar felújítását is tervezik: elbontják a régi, leromlott állapotban lévő épületeket, valamint parkosítják a helyszínt. Az elképzelés szerint ez is meg fog valósulni idén, jelenleg az anyagi források előteremtésén dolgoznak. A jelenleg használt székhelyükkel kapcsolatban kifejtette, mindenképp közösségi, kulturális célokra szeretnék használni a továbbiakban, de erről a későbbiekben dönt az önkormányzat.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
Hirdetés