
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Forgalmi engedély nélküli autójára egy másik gépkocsi rendszámát helyezte, majd bejegyezetlen szekéren hivatalos papírok hiányában szállított tűzifát egy gépjárművezetői engedély nélküli ditrói férfi szombaton.
2020. december 20., 21:052020. december 20., 21:05
A rendőrség tájékoztatása szerint egy közbiztonsági járőregység szombat délelőtt állította meg Gyergyóditró területén a 29 éves helyi férfi járművét. Az autó egy szekeret vontatott, rajta közel két és fél köbméternyi, a szállítmány származását igazoló dokumentumok nélküli tűzifával. Hamar kiderült, hogy az autónak nincs forgalmi engedélye, a rajta lévő rendszámtábla pedig egy másik gépkocsihoz tartozik, a férfi nem rendelkezik jogosítvánnyal, ráadásul a szekér sincs bejegyezve.
A faanyagot lefoglalták, a fiatalra pedig egyrészt 500 lejes szabálysértési pénzbírságot róttak ki, másrészt a többrendbeli törvénysértés miatt eljárást indítottak ellene.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!