
Fotó: Haáz Vince
Hétvégén sem oldódott meg az egy hete tartó szemétgond Marosvásárhelyen és a környező településeken. Bár szombaton is dolgoztak a szemétszállítók, még mindig vannak tárolók, ahol halomban áll a szemét. Az érintett Brantner cég képviselői a velük szerződést kötött Ecolect Fejlesztési Társulásnak azt ígérték, a hét elejére sikerül behozni a lemaradást. Közben Marosvásárhely polgármestere, Soós Zoltán a fejlesztési társulás közgyűlése elé akarja vinni az ügyet.
2022. november 13., 18:212022. november 13., 18:21
Mint ismert, Maros megyében a hulladékgazdálkodás megszervezéséért az Ecolect Maros Fejlesztési Társulás felel, amelynek tagja minden Maros megyei önkormányzat. Az Ecolect által tartott versenytárgyaláson lett nyertes a kolozsvári Brantner cég, amely november 5-étől Marosvásárhelyen és a peremtelepüléseken végzi a szemétszállítást és a szelektív hulladék begyűjtését.
Marosvásárhelyen főképp azért, mert hétvégén nagyon felgyűlt a tömbháznegyedekben a szemét, és ezt hétfőn, kedden sem tudták elszállítani. A peremtelepüléseken pedig azért, mert a lakók az új program szerint helyezték ki egész héten a különböző hulladékokat, de ezeket egyáltalán nem, vagy csak részben szedték össze. Így az utak mente tele van különböző színű zsákokkal Maroskeresztúron és Marosszentkirály községben is.
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal részéről Kacsó Sándor városmenedzser elmondta, hogy a szerződést nem az önkormányzat kötötte, ezért csak az Ecolect tudja felelősségre vonni a szolgáltatót. Pénteken Soós Zoltán polgármester Facebook-bejegyzésben jelezte: össze akarja hívni az Ecolect társulás közgyűlését, hogy beszéljenek a gondokról, hiszen komoly hiányosságok vannak a hulladékgyűjtés terén, nem megfelelő ütemben halad a szemétgyűjtés.
Fotó: Haáz Vince
A városvezető azt is elmondta, hogy
Közben a prefektus is ellenőrzést rendelt el, hogy kiderüljön, ki a hibás, amiért Marosvásárhelyt ellepték a szeméthalmok, és a környező településeken is gondok vannak a szolgáltatással.
Az Ecolect társulás vezetője, Tóth Andrea a Székelyhonnak elmondta, tudták, hogy gondot fog jelenteni az átállás, a szolgáltatóváltás, de nem gondolták, hogy ekkora fennakadást okoz majd.
Az Ecolect vezetősége ígéretet kapott a Brantner cégtől, hogy az elkövetkező napokban, a szolgáltatás második hetének elejére már pótolják az elmaradásokat, a program szerint tudják elszállítani a hulladékot. Mint Tóth Andrea közölte, ők folyamatosan figyelemmel követik a szolgáltatást, a szerződés betartását, és ellenőrizni fogják, hogy valóban megvan-e az a számú autó és alkalmazott, amelynek biztosítását a cég a szerződésben vállalta.
Fotó: Haáz Vince
Közben Marosvásárhelyen az utcai takarítást is a Brantner cég végzi, ezzel is folyamatosan gondok vannak, mi több, a munkások egy része szombaton bejelentette, hogy megtagadja a munkát és sztrájkol, mert elégedetlen. Emiatt arra is számítani lehet, hogy hétfőtől nem fogják kiüríteni az utcai kukákat, és nem fognak sepregetni sem, így – ha egyáltalán lehetséges – még szemetesebb lesz Marosvásárhely.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!