Hirdetés
Hirdetés

Hallgatói ösztöndíjra lehet pályázni Gyergyószentmiklóson

A fiatalokat arra ösztönzik, hogy szülővárosukra fordítsanak figyelmet •  Fotó: Kristó Róbert

A fiatalokat arra ösztönzik, hogy szülővárosukra fordítsanak figyelmet

Fotó: Kristó Róbert

Egyetemek végzősei, illetve mesteri, doktori képzésben résztvevők számára hirdet kedvező programot Gyergyószentmiklós Önkormányzata. Ösztöndíjat biztosítanának azoknak, akik záróvizsga vagy doktori dolgozatukat a várossal kapcsolatos kutatások alapján készítik el.

Baricz-Tamás Imola

2018. június 07., 16:082018. június 07., 16:08

Idén is elfogadta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a Hallgatói ösztöndíj programot, melynek célja, hogy

azok a felsőoktatási intézményekben végzős gyergyószentmiklósiak részesüljenek támogatásban, akik államvizsga és mesteris záró vizsgamunkájukat, illetve doktori disszertációjukat Gyergyószentmiklóssal kapcsolatos témában készítik.

Hirdetés

A programmal arra ösztönzik a felsőoktatásban tanuló személyeket, hogy figyelmüket szülővárosukra, a közösségükre fordítsák. A kiírás szerint pályázni három kategóriában lehet: egyetemi alapképzésen készített végzős szakdolgozattal; mesterképzésen készített végzős szakdolgozattal és doktori disszertációval.

Feltételek

A Hallgatói ösztöndíj program feltételei között többek között szerepel az állandó gyergyószentmiklósi lakcím megléte, a pályázó a világ bármely részén tanulhat, azonban az egyetem az adott országban hivatalosan elismert kell legyen.

A korhatár 35 év, illetve az is feltétel, hogy a dolgozat előkészítési szakaszban kell legyen a folyó tanítási évben. A pályázati csomagnak nem a kész dolgozatot, hanem egy 4000 karakter terjedelmű kivonatot kell tartalmaznia. A képviselő-testület előtti bemutatás a dolgozatok elkészítése, megvédése után esedékes.

Az ösztöndíjak odaítélése különböző pontozási szempontok alapján történik, mint például: elért tanulmányi eredmények, kutatási eredmények publikálása, konferenciákon való részvétel.
A pályázatot 14 500 lejes kerettel hirdették meg. Öt államvizsga dolgozatát készítő személy egyenként 1200 lej, három mesteris dolgozatát készítő személy egyenként 1500 lej és két doktori disszertációját készítő személy, egyenként 2000 lej ösztöndíjban részesül.

A pályázati csomag benyújtásának határideje június 21. Bővebb információt a gyergyószentmiklósi városháza honlapján lehet találni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés