
Fotó: Veres Nándor
Mit jelent a hagyomány, mi tart össze és meg egy közösséget, hogyan reagál a kisember, amikor a történelem vihara átvonul fölötte? A Hegedűs a háztetőn című musicallel búcsúztatja az óévet a Csíki Játékszín.
2022. december 20., 15:492022. december 20., 15:49
2022. december 20., 17:382022. december 20., 17:38
A Hegedűs a háztetőn című musicalt 1964-ben mutatták be a Broadway-en, és azóta szerte a világban játsszák. Sólem Aléchem novellái alapján Joseph Stein írta színpadra a musicalt, Jerry Bock zenéjével, Sheldon Harnick szövegkönyvével.
A történet Anatevkában, egy kis ukrán faluban játszódik az 1900-as évek elején az Orosz Birodalomban. A darab középpontjában Tevje, a tejesember, felesége, Goldé és öt lányuk élete áll, az, hogy hogyan próbál a családfő ragaszkodni a zsidó valláshoz, hagyományokhoz.
„Most ismét elővettük egy egészen más formában, felállításban és kivitelezésben” – mutatott rá Veress Albert, a Csíki Játékszín igazgatója a kedden tartott sajtótájékoztatón.
Az előadás rendezője Erwin Șimșenshon, koreográfusa Bodor Johanna, díszlet-jelmeztervezője Carmencita Brojboiu, zenei vezetője Bene Zoltán, a világítás tervezője Constantin Baciu.
Fotó: Veres Nándor
Erwin Șimșenshon rendező, kulturális menedzser, a Konstancai Állami Színház igazgatója első alkalommal állít színpadra musicalt, és első alkalommal dolgozik magyar társulattal.
„Egy nagyszerű élmény, azon kihíváson is túl, hogy egy más nyelven kell színpadra állítsam a darabot. Szerencsére az összes színész jól ismeri a román nyelvet. De ezen a kihíváson túl, hogy előadást rendezzek egy olyan nyelven, amelyet nem ismerek, nagy öröm volt itt dolgozni, mivel ez az egyik legszilárdabb társulat, amelyikkel valaha dolgoztam. Egy nagyon erős társulat, erős egyéniségekkel, fantasztikusan jól felkészültek – ritkán találni a romániai színházakban ilyent.
Ilyen szempontból könnyű volt musicalt színpadra állítani. Ugyanakkor, lehetőségem volt olyan elkötelezett alkotókkal együtt dolgozni, akik mindenben támogattak: Bodor Johanna és Carmencita Brojboiu.”
Fotó: Veres Nándor
Mint mondta, egy álma vált valóra azáltal, hogy musicalt rendezhet.
„A Hegedűs a háztetőn musical nagyon személyes számomra, mindig meghatódom, amikor újraolvasom. Egy kisvárosban, egy kis közösségben nőttem fel, ahol nem volt már sok zsidó, de a gyerekkoromban még mindig volt egy összetartó zsidó közösség. De a darab nemcsak a zsidó közösségről szól, hanem a hagyományok erejéről, arról, hogy mi tart össze egy közösséget, melyek az értékek, és hogy mennyire lépünk ki a kánonokból, mennyire tudunk kilépni, mit jelent a haladás és mennyire befolyásolják egy közösség értékeit.
– mondta.
Bodor Johanna második alkalommal dolgozik a társulattal, az előző évadban a Csárdáskirálynő koreográfiát készítette itt.
Fotó: Veres Nándor
„Nagyon inspiráló ezzel a csapattal dolgozni. Romániában nőttem fel, a szüleim már hat éves koromban színházba vittek, és a színház iránti szeretetem megjelenik akkor is, amikor táncolok. Amikor koreográfusként kezdtem dolgozni, megígértem magamnak, hogy nem szeretnék soha olyan koreográfiákat, amelyek kiszámíthatóak, már látottak száz és száz előadásban, igyekszem mindig közel lenni az adott darabhoz, ahhoz a világhoz, amely a rendező képzeletében született meg. Megígértem magamnak, hogy így fogok dolgozni. Nem érdekel más, csak az, hogy tiszteljem a szakmámat olyan módon, hogy olyan minőség jelenjen meg a színpadon, amely a színészeket is megilleti, és amely hat a nézőre. Mert akkor azt jelenti, hogy valami jót tettünk.”
Carmencita Brojboiu három évvel ezelőtt a kolozsvári Hegedűs a háztetőn című előadás díszlet-jelmeztervezője volt, de a mostani előadás színpadképe különbözik attól. Első alkalommal dolgozik a Csíki Játékszín társulatával, és mint fogalmazott, ez a hely és az itteni emberek inspirálják őt. „Egy egységes teret szerettem volna megvalósítani, egy olyan közösségi teret, amely élő, mobilis tér, ugyanakkor nagyon emberi.”
Fotó: Veres Nándor
Márdirosz Ágnes, 35 évvel ezelőtt a sepsiszentgyörgyi előadásban vehetett részt diákként, a tánckart erősítette akkor. Most Goldé szerepében láthatjuk. „Amikor jöttünk castingra, az összes dal eszembe jutott, olyan erős nyomot hagyott annak idején bennem ez az előadás. Ugyanakkor meg kell említenem Bene Zoltánt, a zenei vezetőnket, sokat segített bennünket a próbafolyamat alatt.”
Fotó: Veres Nándor
Kányádi Szilárd, aki Tevjét alakítja majd az előadásban, elmondta, nagyon hálás ezért a szerepért. „Hihetetlen örömmel tölt el, hogy beállhatok azok sorába, akik a Tevjét eljátszhatták, és külön öröm számomra, hogy részese lehetek az alkotócsapatnak.
Fotó: Veres Nándor
A sajtótájékoztatón elhangzott, december 30-án óévbúcsúztató ünnepi előadásként tekintheti meg a közönség az előadást, és a jegyek máris elfogytak. Éppen ezért tartanak egy előbemutatót december 29-én, a jegyek ára 50 lej. Majd januárban bérletes és bérletszünetes előadásként lehet megtekinteni a musicalt.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!