
Fotó: László Ildikó
A hagyományos meleg gyümölcslevesek receptjét újragondolva döntött úgy Karácsony József, a Főnix konyha séfje, hogy egyebek mellett aszalt szilvát, valamint barack-, meggy- és cseresznyebefőttet társít füstölt hússal. Az eredmény egy könnyed, ugyanakkor vitamin- és energiadús egészséges étel lett, amelyet olvasóink is könnyedén összeállíthatnak.
2022. január 19., 11:532022. január 19., 11:53
„Nem véletlenül főzték régen is ezeket a leveseket, hiszen fontos részét képezték a vitaminok szervezetbe juttatásának. Én magam is visszaemlékszem a gyerekkoromra, hogy milyen jólesett olykor a családi ebédnél a meleg, csontlében főzött gyümölcsleves” – fogalmazott Karácsony József, a Főnix Konyha szakácsa. Mint mondta,
Fotó: László Ildikó
„Külön ajánlom ezt az ételt azoknak, akik kevésbé szeretik a gyümölcsleveseket, hiszen a hozzáadott hússal összeálló íz még őket is kellemesen fogja meglepni” – hangsúlyozta.
Az étel elkészítéséhez mindenképp szükség lesz valamilyen füstölt húsra, a séf ezúttal a tarja mellett döntött, amelyet apró darabokra vágott a felhasználása előtt.
Fotó: László Ildikó
Ezt követően az előkészített befőttek levével, illetve némi vízzel öntötte fel az edény tartalmát. Ebben főzte elő, nagyjából húsz percig párolva a tarját. Ezután a pezsgős tokaji borban legalább húsz percig áztatott aszalt szilvát darabolta fel, majd adagolta a többi hozzávalóhoz.
– jegyezte meg a szakember, hozzátéve, hogy ha szükséges, akkor adagoljunk még a felhasznált befőttek levéből is a fazékba. Közben sóval, babérlevéllel és némi citromlével is ízesített. A következő hozzávaló a szőlő, illetve az ananász kell legyen. Utóbbit konzerv formájában vásárolta meg Karácsony. Ezután adagoljuk a cseresznye- és meggybefőtteket.
Fotó: László Ildikó
Amíg fő a leves, érdemes pudingot készíteni, amit folyós állagúra hagyunk. Utóbbinak az a titka, hogy fél liter tejben keverjük el a csomag pudingport. Ehhez adjunk még főzőtejszínt, illetve tejet is, ha szükségesnek érezzük.
Fotó: László Ildikó
A séf következő és egyben utolsó lépésként barackbefőttet is tett a levesbe, amit már csak pár percig hagyott főni, hogy egyben maradjon. Tálaláskor még némi mézet is csorgatott a tányérokba, hogy fokozza az ízhatást.
– jegyezte meg Karácsony József, aki az aszalt szilva feláztatásához használt borból töltött a jelenlévőknek.
Fotó: László Ildikó
Fotó: László Ildikó
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!