
Dallal köszöntötték a születésnapját ülő Borbála nénit
Fotó: Papp Csilla
Évről évre több adakozó kedvű tanuló csatlakozik a Hozz egyet! hívó szavú húsvéti adományozási akcióhoz a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban. Idén alig két nap alatt több mint kétszáz kiló tartós élelmiszer gyűlt össze, amit udvarhelyi és környékbeli kedvezményezettekhez juttattak el az önkéntes diákok.
2017. április 20., 14:502017. április 20., 14:50
Immár harmadik alkalommal hirdették meg a Hozz egyet! elnevezésű tartósélelmiszer-gyűjtést. Nem többet,
A nagyböjti gyűjtés idén volt a legeredményesebb. Lőrincz Edit programvezető csupán a fontosabbakat említette: nyolcvanöt kilogramm liszt, negyvenhat kg cukor, harmincöt kg rizs, ötvennyolc tasak makaróni, húsz liter olaj, kilencvennyolc doboz pástétom gyűlt össze, de vittek a diákok bab-, hal- és zöldségkonzerveket, grízt, puliszkalisztet, sajtokat és más száraz élelmiszert is.
Az előző években a Böjte atya által működtetett napközi, illetve gyermekotthonokhoz juttatták el az összegyűlt adományt, idén úgy döntöttek, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által a két Sófalván fenntartott otthonon kívül megosztják az adományokat a Diakónia Keresztyén Alapítvánnyal (DKA), és közösen elviszik a város nehéz sorsú, magukra maradt, gondozásra szoruló időseinek – tudtuk meg Papp Csillától, a DKA székelyudvarhelyi fiókigazgatójától.
Az iskola önkéntesei harminc csomagot készítettek, és nagyhéten az alapítvány alkalmazottaival felkeresték az időseket, tolmácsolva húsvéti jókívánságaikat is. A fiatal önkéntesek nemcsak a csomagokkal, de szeretetükkel és ünnepköszöntővel is elhalmozták a meglátogatott időseket.
Az alapítvány folytatja
Az alapítvány jótékonykodása vidéken folytatódott, ahol lelkes adományozók jóvoltából, kisiskolások segítségével tíz idős embert látogattak meg. Ajándékozáskor elszavalták Pecznyik Pál Húsvéti fohász című versét, így kívánva áldott ünnepet. Látogatásukkal és az ajándékokkal örömet szereztek a szépkorúaknak, ugyanakkor betekinthettek az idősek mindennapi életébe – osztotta meg élményeiket Papp Csilla.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!