
Fotó: Taylor Projects/A Vándormozi
Az ezeréves határnál, a gyimesi Kontumácon is levetítik szombaton este a Most vagy soha! című filmet. Az új Petőfi-film a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakjának állít emléket, és a költőnek a szabadságharcban betöltött szerepét is bemutatja.
2024. augusztus 07., 13:512024. augusztus 07., 13:51
A film az 1848. március 15-ei eseményeket dolgozza fel. Miközben a költő Petőfi Sándor és barátai versenyt futnak az idővel, hogy kikényszerítsék az osztrák uralom végét, addig a Habsburgok kegyetlen titkosrendőre, a magyar származású Farkasch a nyomukba ered, hogy Petőfit eltéve láb alól, megakadályozza a rendszer összeomlását. Az ügynök, aki először semmibe veszi a diákok lázadását, ráébred, hogy a Nemzeti Dal szikraként gyújthatja meg a forradalom lángját. Ezért lefizetett rablókkal a Landerer nyomdát próbálja lerombolni, de hiába. Az ifjaknak sikerül kinyomtatni a 12 pontot és a Nemzeti Dalt, követőiket pedig a Nemzeti Múzeum elé hívják egy nagygyűlésre.

A film, amelyről már hetekkel a bemutatója előtt egy nemzet rendelkezett politikai alapon sommás véleménnyel – az 1848. március 15-én történt eseményeket feldolgozó Most vagy soha! vélhetően így kerül majd be a magyar mozitörténetbe.
A magyar történelmi kalandfilmben a főszereplő Berettyán Nándor (Petőfi Sándor) és Mosolygó Sára (Szendrey Júlia) mellett kiemelt szerepben látható Koltai-Nagy Balázs (Jókai Mór), Fehér Tibor (Vasvári Pál), Horváth Lajos Ottó (Farkasch, a titkosügynök), Jászberényi Gábor (Meyer, a rablóvezér), Lukács Sándor (Ignaz von Lederer tábornok), Nagy Sándor (Emich Gusztáv) és Szerednyey Béla (Landerer Lajos) is.
A film rendezője Lóth Balázs, forgatókönyvírói Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk. Producerei: Fülöp Péter, Csincsi Zoltán, Kriskó László és Rákay Philip. Operatőre Dobos Tamás, zenéjét Gulya Róbert szerezte.
Társszervező Gyimesbükk Polgármesteri Hivatala, a belépés ingyenes, helyfoglalás pedig az érkezés sorrendjében történik.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!