
Fotó: Gecse Noémi
Három és fél hónap haladékot kapott az APIA, így legkésőbb október 15-éig van lehetősége büntetés nélkül kifizetni a 2015-ös évi egységes mezőgazdasági támogatások értékét a gazdáknak.
2016. július 02., 12:052016. július 02., 12:05
2016. július 03., 18:332016. július 03., 18:33
Az idei egységes mezőgazdasági támogatások igénylési határidejének meghosszabbítása után, az Európai Bizottság több tagállam számára is jóváhagyta a 2015-ös európai uniós finanszírozású támogatások kifizetésének meghosszabbítását, köztük Romániának is – olvasható a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) honlapján.
Türelmetlenek a gazdák
Legutóbb június hetedikén tüntettek a romániai gazdák Bukarestben, amely során egyebek mellett követelték, hogy az állam fizesse ki az elmaradt mezőgazdasági támogatásokat, korlátozzák az országba behozható hús- és tejtermékek mennyiségét, a romániai élelmiszerek pedig csak akkor legyenek hazainak tekinthetők, ha az alapanyaguk is innen származik. Akkor a Hargita megyében nyilvántartott mintegy 26 ezer gazda többsége már megkapta a területalapú támogatásának legalább egy részét. Összesen 1854-en voltak, akik egyáltalán nem kaptak szubvenciót, ők addig azért nem részesültek a juttatásokból, mert ellenőrzéseket tartottak náluk.
A közleményben idézik Achim Irimescu mezőgazdasági minisztert is, aki kifejtette, nem a kifizetések ritmusának lassítása végett kérték a hosszabbítást, hanem a román gazdák megbüntetésének elkerülése érdekében. Kiemelte azt is, a kifizetések jó ütemben haladnak, tudják, mennyire fontos minden gazdának, hogy mihamarabb kezükbe kaphassák a juttatásokat.
Emlékeztetnek a honlapon arra is, hogy júniusban értesítette az Európai Bizottság az érintetteket, hogy kérhető a 2015-ös támogatások kifizetési határidejének 2016. október 15-éig való meghosszabbítása – késés miatti bírság nélkül. Ugyanis több tagország kifizetési ügynöksége is nehézségekbe ütközött az új közös agrárpolitika első évében jóváhagyott támogatások kifizetésekor. S habár a mezőgazdálkodók egyre türelmetlenebbek, várakozásaikkal ellentétben nem megsürgették az APIA-t, hanem a fentiek értelmében további több mint három hónap áll az intézmény rendelkezésére, hogy folyósítsa a még ki nem fizetett tavalyi juttatásokat. Mint írják, már kiállították a kifizetési utasítást azon gazdák esetében is, akiknek – a 2015-ös kérelmeik alapján – területein helyszíni ellenőrzést tartottak az illetékesek.
Kifizették a speciális tejtámogatást
Elkezdődött viszont a folyósítása annak a rendkívüli tejtámogatásnak, amellyel uniós alapból segítik a tejágazatban tevékenykedő – a tejpiac liberalizációja miatt – nehéz helyzetbe került termelőket. A kétszeri igénylési időszak alatt az országban 17 014 kérést tettek le az APIA-knál, az igénylő gazdáknak pedig több mint 8,7 millió eurót utalnak számláikra – írják a közleményben. Mint arról már beszámoltunk, Hargita megyében közel 1800 igénylést tettek le a feltételeknek eleget tevő tejtermelők: a kérelmezők mintegy 60 százaléka 5 és 20 tonna közötti tejmennyiséget termelt az adott időszakban, míg az igénylők 35 százaléka 20 és 200 tonna közötti tejmennyiségre igényelt támogatást. A gazdák mindössze 5 százaléka termelt 200 tonnánál többet a referencia-időszakban.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!