Ki amit húz, azzal marad

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A Hargita Megyei Tanfelügyelőség tájékoztatása szerint idén 2700–2800 diák végez a középiskolákban megyeszerte, ebből pedig 2242-en iratkoztak be a június 13. és július 8. között zajló érettségi vizsgákra.

Molnár Rajmond

2016. június 07., 19:292016. június 07., 19:29

2016. június 07., 19:322016. június 07., 19:32

A vizsgákra felvigyázó pedagógusok biztosítva vannak, az oktatók mellett pedig rendőrök is felvigyáznak a rendre a vizsgaközpontokban. Ahogy országszerte, úgy Hargita megyében is kamerák lesznek majd a tantermekben, ezek az eszközök nemcsak képet, hangot is rögzítenek. „A diákokat figyelmeztetik vizsga előtt, hogy mobiltelefonokat, hallgatókészülékeket nem szabad bevinni a vizsgára, mert az azonnali kizárást von maga után. A módszertan még azt is kihangsúlyozza, hogy nemcsak a vizsgázók ruháiban, de még a cipőjükben sem lehetnek csalásra alkalmas eszközök” – ismertette Bartolf Hedvig, a tanfelügyelőség illetékese.

A szóbeli vizsgák június 13-ától kezdődnek és július 1-jéig tartanak, az írásbelik július 4–8. között zajlanak, az eredmények kihirdetése pedig július 12-én lesz. Az elmúlt évekhez képest, idén már nincs lehetőségük a diákoknak több tétel közül választani szóbeli vizsgákon, ha az elsőként húzott tétel nem felel meg nekik.

„Az előző években a vizsgázók pontlevonásért cserébe új tételt is kérhettek, de mostantól csak abból felelhetnek, amelyet elsőként húztak” – számolt be Bartolf Hedvig. A tanfelügyelőség illetékese említést tett azon diákokról is, akik e tanév végén megbuktak, de szeretnének részt venni a pótérettségin. „Ők augusztus 2–3. között pótvizsgázhatnak az iskoláiknál, majd augusztus 5-én feliratkozhatnak a pótérettségire” – tájékoztatott Bartolf.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés