Évente több csecsemőt is a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház újszülött osztályán hagynak a szüleik. Hargita megyében harminckét, míg a megyeszékhelyen tíz ilyen eset volt tavaly.
2017. február 26., 15:372017. február 26., 15:37
Főképp a szociálisan hátrányos helyzetű anyák hagyják magukra újszülött gyerekeiket a kórházakban. Amennyiben ez történik, az illető szülőket a megyei gyermekvédelmi igazgatóság munkatársai a rendőrség segítségével keresik fel. Ha a családi körülmények elfogadhatók, megpróbálják meggyőzni a szülőket, hogy fogadják vissza a gyereket, viszont ha ez nem sikerül, a csecsemőt rokonaihoz adják, de ha ők sem vállalják, akkor hivatásos nevelőszülőkhöz helyezik el.
Utóbbiak saját otthonukban nevelik a gyereket – számolt be az eljárásról Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője. Hozzátette, a vonatkozó jogszabályok szerint az ilyen sorsú gyerekeket nem szabad három éves kor alatt nevelőotthonba helyezni.
Tavaly 32 újszülöttet hagytak magukra szüleik Hargita megyében: ebből 19-et a székelyudvarhelyi, 10-et a csíkszeredai, kettőt a gyergyószentmiklósi, egyet pedig a maroshévízi kórházban – ismertette Elekes. Elmondta azt is, hogy a 32 gyermekből 10-et sikerült visszajuttatni a családjához, 18-at hivatásos nevelőszülőknél helyeztek el, 3-at más megyékben, és volt egy haláleset is, mivel a gyerek betegen született.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.
Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.
Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.
Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.
Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.
Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.
Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.
Karbantartási munkálatokat végeznek Csíkszeredában november 2-án, 4-én és 6-án. Az érintett szakaszokon parkolási korlátozásokra lehet számítani.
A Csíkszentgyörgyhöz tartozó Bánkfalván a víz- és szennyvízhálózat építése megnehezítette a közlekedést, több utca lakói háborognak az állapotok miatt. A beruházást irányító Harvíz Rt. szerint az építő helyreállít mindent, miután végez.
szóljon hozzá!