Hirdetés
Hirdetés

Gyergyóremetei falunapok: figyelnek a vízre

A tutajverseny hagyományos eleme a remetei falunapoknak. Ennek is köze van a vízhez

A tutajverseny hagyományos eleme a remetei falunapoknak. Ennek is köze van a vízhez

Kerek évfordulóhoz érkezett Gyergyóremete hétvégi faluünnepe, amelyen mindig egy adott téma köré szervezik a programokat. Idén az éltető víz kerül a középpontba.

Gergely Imre

2019. július 11., 14:062019. július 11., 14:06

2019. július 11., 15:102019. július 11., 15:10

Képlékeny, folyékony s mégis életünk nélkülözhetetlen eleme a víz, és ara igyekszünk ráirányítani a figyelmet, hogy igenis felelősségünk van abban, hogy miként élünk vele, hogyan használjuk – mutat rá Laczkó Albert elemér polgármester. Gyergyóremete és Gyergyószék általában olyan hely, ahonnan a vizek erednek és innen jutnak el másokhoz, és emiatt nem úgy viszonyulunk hozzá, ahogy kellene. Úgy érezzük, nekünk semmi felelősségünk vele. Ezt szeretnék megváltoztatni, és odafigyelésre késztetni a közösséget – teszi hozzá a polgármester.

A kétnapos programban számos olyan esemény is helyet kapott, aminek a középpontjában a víz van.
Már rögtön szombaton kora reggel a vízpartra szól a meghívó, horgászversenyre, 9 órától 13 óráig pedig a nagypályán a REDISZA vállalat közreműködésével zavarosság, szerves anyag és keménység mérést szerveznek. Ide bárki elviheti az udvarán található kútból, a portája előtt folyó patakból, vagy éppen a csapon folyó vizet, hogy kiderüljön annak minősége.

Hirdetés

Tízkor kezdődik az a szimpózium, amelynek középpontjában szintén a víz van. A Balás Gábor Művelődési Házban Jánosi Csaba geológus tart előadást Gyergyószék borvizeiről, Máthé István egyetemi docens pedig a Mikor iható egy víz? kérdésre ad választ. Laczkó-Szentmiklósi Endre történelemtanár A Maros szerepe a Gyergyói-medence gazdasági életében témában osztja meg kutatásai eredményét. Figyelmet érdemel Juhász Katalin előadása is: a Magyar Tudományos Akadémia Néprajztudományi Intézetének munkatársa Paraszti vízhasználat és tisztálkodás – jelenkori tanulságokkal címmel közöl ismereteket. A konferenciát Péter Mária Imelda ferences nővér zárja, aki a Kneipp-terápiát mutatja be.

Szintén a vízhez kötődik a Gyergyói Fotóklub előadása, és természetesen a hagyományos tutajverseny is. Vasárnap délelőttre is marad fontos „vizes” program, ugyanis ekkor avatják fel a falu központjában a borvízkutat.

Mindemellett persze a két nap alatt számos sportos, kulturális és szórakoztató program várja az érdeklődőket a Gyergyóremetei Falunapokon. Szombaton este Keresztes Ildikó, vasárnap a Margaret Island koncertje jelenti a műsor várhatóan népszerűbb eseményeit. A gyergyóremetei falunapok részletes programja megtalálható a község Facebook-oldalán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés