
Az új kápolnában minden vasárnap szentmisét tartanak
Fotó: Hargita Megye Tanácsa sajtószolgálata
Tamás József püspök ünnepi búcsús szentmisén szentelte fel vasárnap Piricskén a Gonzága Szent Alajos tiszteletére épült kápolnát – számolt be a Hargita megyei tanács sajtószolgálata.
2018. július 02., 12:532018. július 02., 12:53
„Addig, amíg Nyugat-Európában az utóbbi időben templomokat adnak el, templomokat rombolnak le, templomok ürülnek ki és maradnak hívők nélkül, addig itt mi a ’89-es fordulat után nemcsak szépítgetjük, javítgatjuk templomainkat, hanem nagyon sok templomot is építettünk fel. Ez a mai kápolnának a felszentelése is arra szeretne bennünket indítani, hogy ragaszkodjunk keresztény értékeinkhez, templomaikhoz” – hangsúlyozta a kápolna bejárata előtt Tamás József püspök.
Gonzága Szent Alajos az ifjúságnak igazi, szép példaképe, aki a 16. században élt, őrgrófi családból származott – ismertette a védőszent életét az aranymisés püspök. A szentmise végén Nagy József csíkcsicsói plébános köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek az elmúlt három év során, hogy a kápolna megépülhessen.
A Kelemen család adományozta a területet, hogy rá kápolna épülhessen;
Keresztes Szabolcs és Török Péter tervezők álmodták meg a kápolna külső és belső kinézetét;
A faanyagot a helyi közbirtokosság biztosította;
Hargita Megye Tanácsa 130 000 lejjel járult hozza a kápolna megépüléséhez.
„Felépült az erdőrengetegben, Isten dicsőségére, ezért hála és köszönet minden jóakaratú támogatónak” – hangsúlyozta Nagy József plébános, aki megjegyezte, hogy mostantól a kápolnában minden vasárnap 17 órától szentmisét tartanak.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!