Hirdetés
Hirdetés

Gödrözni Hargitafürdőn

Jótékony hatású a mofetta, de előtte javasolt a háziorvossal való egyeztetés •  Fotó: Veres Nándor

Jótékony hatású a mofetta, de előtte javasolt a háziorvossal való egyeztetés

Fotó: Veres Nándor

Időben ki tudtak nyitni és megszorító intézkedések sem hátráltatták a hargitafürdői mofetták működését a nyári szezonban. Noha nem rohanták le őket a vendégek és a gyógyulni vágyók, a normálishoz közeli kapacitáson tudnak működni.

Korpos Attila

2021. augusztus 21., 17:342021. augusztus 21., 17:34

Május elsején kezdődött el a szezon a Csíki Fürdők Kft. által működtetett hargitafürdői mofettákban. Both Irén – aki állandó mindenese a komplexumnak – elmondta, a tavalyi szezon vége némileg javított a látogatottságon, idén pedig hónaptól függetlenül állandósulni látszik a vendégek száma. „Júniusban lényeges többen voltak, mint tavaly. A napi látogatottság pedig változó és ingadozik” – tudatta, amely 25 és 50 fő közötti létszámot takar. Megjegyezte,

a visszajáró és új vendégek mellett idén igazán sok kíváncsiskodó fordult meg a két mofettában. Utóbbi abban nyilvánult meg, hogy mindössze egy „gödrözést” igényeltek.

Mint mondta, a mofettákban a magas létszám miatt sem kellett aggódnia, lévén, hogy reggel nyolctól este hatig bármikor beiktatható a kétszer félórás kezelés. Külön kiemelte a leginkább Magyarországról érkezőket, akik a tavaly határzárak és korlátozó intézkedések miatt távol maradtak.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

„Azt tapasztalom, jókedvvel térnek vissza ők is, akik évről évre eltöltenek itt pár napot. Ha a 2019-es évet vesszük alapul, a

Idézet
tavaly hetvenszázalékos volt a látogatottság, idén pedig már a kilencvenhez közelítünk”

– jegyezte meg. A jegyárak felől érdeklődve megjegyezte, azok már három éve nem változtak: továbbra is 8 lejbe kerül egy mofettázás, a hatnapos bérlet (napi két belépővel) 40, míg a tíznapos (szintén napi két kezeléssel) 70 lej.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

A reumás ízületekre, vérkeringési és érrendszeri problémákra, többféle bőrbetegségre, de az ízületi problémákra is javallott gödrök 99 százalékban gázt és 0,9 százalékban radioaktív elemeket tartalmaznak. A kettő közötti különbséget a kén jelenléte képezi. Megtudtuk,

a komplexum mellett faházikókban is meg lehet szállni,

amely 15 lejbe kerül egy éjszakára személyenként, de a hölgy szerint egyre kevesebben igénylik azokat, inkább a vendégházak a kelendők az üdülőtelepen.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Javasolták, és bevált

Az illetékes hölgy szerint a helyi érdekeltségű üdülőtelepen kisebb volt a mozgás most nyáron, mint tavaly. „Hozzánk ugyan többen érkeztek, de általánosságban véve nincsenek nagyobb csoportok, pihenni vágyók.

Idézet
Tavaly sok román nyelvű látogató volt, de idén számuk elenyésző”

– jelezte, amelyet azzal magyarázott, hogy a némileg szabad utazási feltételek miatt most kevesebben választották Hargitafürdőt.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

A ként is tartalmazó mofettában egy idős házaspártól érdeklődve megtudtuk, ők Pécsváradról érkeztek, kéthetes erdélyi útjuk során pedig beiktattak néhány napos jótékony kezelést. Egy csíkcsicsói férfi elmondta, derékproblémák miatt orvosi javaslatra tizenöt éve kezdte el a gödrözést.

Idézet
Évente tíz kezelésre járok ki, de kórházban azóta nem voltam

– méltatta a szerinte fájdalommentes gyógymódot.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés