
Teljessé tennék a városházi csapatot
Fotó: Gergely Imre
Fontos tisztség betöltésére hirdet versenyvizsgát Gyergyószentmiklós önkormányzata. Nagy Zoltán polgármester úgy véli, ha meglesz a megfelelő ember erre a munkakörre, akkor teljessé válik az a csapat, amelyik hatékonyan tudja működtetni a várost.
2017. március 19., 21:192017. március 19., 21:19
„Ügyvezető gazdasági igazgatóra van szükség, akinek nagyon fontos szerepe lesz a hivatal és a város életében egyaránt. Közgazdászt keresünk, kiemelt elemző és szintetizáló képességekkel annak érdekében, hogy elemzéseket követően kellő gazdasági szemléletet tudjon bevinni a döntéshozásba” – fogalmazott Nagy Zoltán polgármester.
Fő szerepköre a gazdasági igazgatónak a könyvelési és gazdasági osztály tevékenységének koordinálása, de ennél is fontosabb a döntéshozatal segítését szolgáló gazdasági javaslattevés. Hároméves szakmai tapasztalat a minimális elvárás a jelentkező felé, és a polgármester szerint az ideális jelentkező
Részletes állásajánlat hamarosan az önkormányzat honlapján lesz olvasható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!