
Átstrukturálás lesz a színházban, elbocsátások nem – mondta a színház vezérigazgatója, Gáspárik Attila, aki szerint egyesek erőszakkal ragaszkodnak íróasztalukhoz, pedig az lenne az elegáns, ha lemondanának.
2011. szeptember 16., 18:232011. szeptember 16., 18:23
2011. szeptember 17., 11:592011. szeptember 17., 11:59
Gáspárik Attila szerint egyesek erőszakkal ragaszkodnak íróasztalukhoz
A fenti kijelentést a pénteki sajtónyilvános társulati ülésen tette Gáspárik Attila, aki elmondta: kinevezése után közölte a három igazgatóval (Kárp György gazdasági igazgató, valamint Kövesdy István és Ioan Cristache művészeti igazgatók), hogy a „legelegánsabb az volna, ha lemondanának”, ez azonban nem történt meg.
Mindezek után Kárp György gazdasági igazgató felállt és kijelentette, érzi, hogy nemkívánatos személy lett a színházban, és majd’ mindenért őt hibáztatják. „Ha rettenetes fizikai erővel ragaszkodom az íróasztalomhoz, csak azért van, mert Tompa Miklós íróasztala volt, ezért vigyázok rá, mert múzeumba való. Az igazgatóságból azonban 17 év után elegem van. Kérni fogom a miniszter urat, hogy mentsen fel pozíciómból” – mondta Kárp György, aki 39 éve a színház alkalmazottja.
Kárp György úgy érzi, „persona non grata” lett a színházban
Kárp később kérdésünkre kifejtette, nem akar lemondani funkciójáról, mert 2014-ig nem szervezhetnek versenyvizsgát állami tisztségekre, így gazdasági igazgató nélkül maradna a színház. A színész felhívta a figyelmet arra, hogy a „színházi büfépletykák” szerint a Nemzeti 185 alkalmazottjából 140 marad. Ezt az információt Gáspárik cáfolta, elmondta, átstrukturálások lesznek, elbocsátások nem.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!