
Fotó: Puskás Renáta
Javában zajlik a Csíkszeredai Régizene Fesztivál idei kiadása, amelyet töretlen érdeklődés övez. Régizenei együttesek, virtuóz hangszeresek és énekesek, valamint tehetséges táncosok fogják kézen és vezetik a közönséget egy olyan régmúlt időbe, ahol Kájoni János ferences szerzetes zenei hagyatéka révén beleélhetjük magunkat a négyszáz évvel ezelőtti Erdély hangulatába. A nemesi szívet senki ne hagyja otthon, így garantált az időutazás az erdélyi főurak udvarába.
2019. július 12., 09:492019. július 12., 09:49
Lássuk, milyen kincseket tartogat számunkra a fesztivál hétvégi programkínálata!
Július 12-én, pénteken ér véget hivatalosan a XII. Régizenei Nyári Egyetem, amelyet két kurzuszáró hangverseny koronáz meg. Az első hangversenyre 11 órától, a másodikra pedig 15 órától kerül sor a Márton Áron Főgimnázium dísztermében.
Fotó: Ádám Gyula
Este 20 órától a tavaly fennállásának tizedik évét ünneplő, nagy sikernek örvendő Barokk Fesztiválzenekar koncertezik a Szent Ágoston-templomban. A zenekar idei műsora a fesztivál fő vezérvonalához igazodva a bécsi udvarban működő 18. századi osztrák és olasz zeneszerzők hangszeres műveit mutatja be.
Július 13-án, mint azt már megszokhatták, a gyermekeké a főszerep. 11 órától kezdetét veszi a Reneszánsz gyermeknap, ahol vásár, játszóház, ügyességi játékok, Mátyás korabeli hangulat, harcászati bemutató, reneszánsz játékok várják a gyerekeket és felnőtteket egyaránt.
Fotó: Ádám Gyula
Az ügyességi játékok között tojásütés, diótörés, gyümölcsevés dézsából, szerencsekerék, gólyalábazás, paszulyköpködés, családi csoszogtatás, gyephoki és kanász játék sorakozik. A szerencsések jutalomként korabeli pénzt – dukátot – nyerhetnek, amelyet majd beválthatnak a Fotobooth-nál fényképre vagy finomságokra.
A kézműves foglalkozásokat a Pörgettyű Népi Játszóház Egyesület, a Talentum Alapítvány és az Arany Griff Rend vezeti.
a Pörgettyű Népi Játszóház Egyesülettel a nemezelés, szövés, fonás, sodrás, sirítés technikáit elsajátítva korabeli ékszereket, játékokat készíthetnek a gyermekek. Felhasznált anyagok: gyapjú, gyöngy, fa, agyag, bőr;
a Talentum Alapítvánnyal hangszerkészítést, illetve reneszánsz fejdísz, fajátékok, karkötők, Mátyás királyos játékok készítését próbálhatják ki a gyerekek;
az Arany Griff Rend tagjaival a kisebbek reneszánsz édességet készíthetnek, míg a nagyobbak harcművészeti bemutatón nézhetik meg a Mátyás király korában használatos kard- és lándzsa-technikát, de nem marad el a közkedvelt páncél- és fegyvermustra, valamint a címerfestés sem.
15 és 16 óra között Dallamos mesére invitáljuk Ádám Rebekával és Ádám Julcsival, majd ezt követően 16 órától kezdődik a borkóstoló a Mikó-vár fegyvertermében, amely a fesztivál témájához igazodva a Pannonhalmi Apátsági Pincészet történetéből és boraiból nyújt ízelítőt.
Regisztrálni a következő telefonszámon lehet: +40 753 055 311.
Egy kis kitérőt követően térjünk vissza zenei berkekbe: ugyancsak szombaton 18 órától Kátai Zoltán és a Musica Historica koncertjén vehetnek részt az érdeklődők. A műsor a kora újkori magyar történelmet és a hétköznapokat villantja fel az énekköltészet tükrében. A szólisztikus és kamarazenei előadásban elhangzó énekeket hangszeres muzsika színesíti a korszak magyarországi és török táncaiból.
Ezt követi 19:30-tól a Codex régizene-együttes és a Passeggio historikus táncegyüttes közös műsora. Az Erdélyből származó udvari tánczenét olyan koreográfiák színesítik, amelyek a korabeli táncfigurákból ihletődve keltik életre a 17. századi erdélyi nemesi tánckultúrát.
A fesztivál zárónapján, július 14-én, vasárnap 12 órától, a szentmisét követően kezdődik a Carmina Renascentia kihelyezett koncertje, amelyre a madéfalvi Szent Anna – Siculicidium-kápolnában kerül sor. A koncert három Kájoni-gyűjtemény anyagából – Cantionale Catholicum, Organo Missale, Kájoni-kódex – válogat. A szentmisén a Madéfalvi Gyermek-schola végez énekszolgálatot. Orgonál Ványolós Orsolya és ifj. Ványolós András. A felcsendülő gregorián tételek mellett, a mise állandó tételeit Kájoni János 1667-ből származó gyűjteményében, az Organo Missaléban fellelhető Missa Siculorum című műből éneklik, Ványolós András zenezanár vezetésével.
A csíkszeredai unitárius templomban, az istentiszteletet követően 11:30-tól Kátai Zoltán előadóművész „Dítsérjétek Istent” – Unitárius zsoltárok a 16–17. századból című lemezbemutatójára várják az érdeklődőket. A lemezbemutató hangverseny ízelítőt nyújt a 16–17. század két legnagyobb unitárius énekköltője, zsoltárfordítója Bogáti Fazakas Miklós és Thordai János hatalmas, a teljes zsoltárkönyvet átölelő parafrázisából. Az előadó a reneszánsz altlant és a koboz kíséretével idézi fel azt a hangzásvilágot, ahogyan ezek a zsoltárok megszólaltak, megszólalhattak.
A Millenniumi templomban a szentmisét követően 13:15-től Csengeri Kostyák Zsuzsa lép fel, aki a Kájoni-kódexből játszik majd darabokat. A koncert során a résztvevők azoknak a tájaknak a zenéjéből kaphatnak ízelítőt, ahonnan e gyűjtemény darabjai származnak.
A Mikó-vár színpadán 18 órától egy országokon átívelő együttműködésnek, a Stradivaria – Ensemble Baroque de Nantes és Transylvania Barokk Együttes koncertjének lehetünk tanúi, amely a Román Kulturális Minisztérium által meghirdetett Románia–Franciaország évad egyik programpontját is képezi.
A kelet-európai táncokból és dalokból készített összeállítást a ritmusok sokfélesége, a folklór befolyása, a jellegzetes bővített szekund alkalmazása, valamint a bécsi és cigány zene hatása jellemzi – mindezek jól érzékeltetik a kódolt nyugati zene és a dinamikus keleti zene ötvöződését.
amelyet korabeli kézikönyvekből származó passemezzo, paduana, gagliarda, corant és balletto típusú táncok kísérnek. A Kájoni-kódex nagyon sok, a jegyzetek szerint Itáliából származó egyházi zeneművet is tartalmaz, ezért a közönség ezek közül is hallhat néhányat, hogy minél teljesebben megismerhesse ezt a rendkívül gazdag gyűjteményt.
További információk a regizene.ro weboldalon találhatók.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
szóljon hozzá!