
Fotó: Erdély Bálint Előd
Összesen 731 futó és kerékpározó, azaz nagykövet, vesz részt vasárnap a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) által tizenegyedik alkalommal megszervezett Fuss Neki! elnevezésű székelyudvarhelyi adománygyűjtő akcióban.
2022. október 05., 19:552022. október 05., 19:55
A 731 nagykövetből 526-an szaladni fognak, míg a 205-en kerékpárt tekerve vesznek részt a székelyudvarhelyi Fuss Neki! mozgalomban, így gyűjtve pénzadományokat összesen 44 közösségi projekt megvalósítására – fejtette ki lapunknak Csáki Rozália, az SZKA igazgatója.
Mint mondta, idén a járványügyi korlátozások eltörlésének köszönhetően részben visszatérnek a rendezvény személyes lebonyolításához. Ez azt jelenti, hogy
A helyszínen több mint kétszáz részvevőre számítanak. A többi szaladó és bicikliző alternatív helyszíneken teljesíti a vállaltakat. Az adománygyűjtő akció eredményét nagyjából egy hét múlva összesítik.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!