
Fotó: Haáz Vince
Az idén kilenc naposra tervezett Vásárhelyi Forgatag rendezvényei az Aranykakas kertjében kezdődtek meg a Szféra Kortárs Művészetek Műhelye eseménysorozattal. A három napig tartó Szféra számos „csemegét” tartogatott kicsinek és nagynak, ifjúnak és idősnek egyaránt.
2017. augusztus 20., 15:232017. augusztus 20., 15:23
2017. augusztus 20., 15:232017. augusztus 20., 15:23
Pénteken a koraesti órákban már koncertek várták a közönséget ska és reggae műfajokban. Ugyanakkor három kiállítás is nyílt: az idén érettségizett Vajda Boróka fotókiállítása, Anca Onuț grafikai kiállítása, valamint Könczey Elemér ismert és elismert grafikus munkái voltak láthatók az egykori Aranykakas kertjének falain, falai között. Könczey szombaton egy interaktív workhsopot is tartott, bizonyítva, hogy
Az egykori vendéglő szeparéinak falai között az első erdélyi képregény is megtekinthető volt, egy másik sarokban pedig a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér fotogram műhelyt rendezett be, és érdekes bemutatót tartott az érdeklődőknek: fényképezőgép nélkül hívott elő fényképeket.
Érdekes helyszín az Aranykakas udvara, az egykori sörgyáros, Bürger Albert házának kertje, amely romjaiban is szép és különleges hangulatot áraszt, vonzza a vásárhelyieket, nem csupán a fiatalokat, de az idősebb nemzedéket is. Akárcsak tavaly, most is leginkább
ahol az emberek szemmel láthatólag jól érezték magukat. A minőségi zene, a kulturált szórakozás, a találkozások lehetősége adott volt, és ezt ki is használták sokan. Többen is azt fájlalták, hogy este tízkor be kell fejezni a rendezvényt, el kell hagyni a helyet, a szervezők ugyanis csak addig kaptak engedélyt.
Fotó: Haáz Vince
A dzsessz műfaját az Arcus Trió népszerűsítette, majd a Jam Community következett. A Kór-Társak című előadáson kortárs szerzők Cári Tibor zeneszerző által megzenésített verseit adta elő Sebestyén Aba színművész. Szabó T. Anna, Székely Csaba, Kovács András Ferenc és Demény Péter szövegei ebben a formában először kerültek közönség elé – hívta fel a figyelmet az előadó.
Arról, hogy mikor épült, kié volt, milyen célt szolgált és milyen formában működött az egykori Bürger-ház, vagy közismertebb nevén az Aranykakas, Orbán János marosvásárhelyi művészettörténész beszélt az érdeklődőknek. Az épületben utoljára vendéglő működött, majd bezárt, attól a pillanattól megkezdődött a romlás. Egy jó darabig a városháza óriásplakátokkal hirdette, hogy nem a város tulajdonát képezi az omladozó ingatlan, majd tulajdonváltás következett, egy befektető vásárolta meg. Most annyit lehet tudni, hogy folyik az épület restaurálásához szükséges különböző engedélyek beszerzése.
Vasárnap folytatódnak a workshopok, köztük a tavaly már nagy népszerűségnek örvendő bútorfestés, este a Nobody Elses lép színpadra, majd két magyarországi előadó: Apey (Áron András), aki egy szál gitáron játszik heavy metalt és az altenatív zenében úttörő Pál Utcai Fiúk zenekara.
A pénteken megkezdődött Vásárhelyi Forgatag hivatalos megnyitóját szerdán délután tartják hat órakor a Kultúrpalota nagytermében, de addig is minden nap lesznek események, amelyeket érdemes meglátogatni. A pontos programról a Vásárhelyi Forgatag honlapján lehet többet megtudni.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!