
Képünk illusztráció
Fotó: László Ildikó
Forgalomkorlátozás lesz Kézdivásárhelyen a március 15-i ünnepség miatt. A korlátozások már csütörtökön este elkezdődnek – olvasható a helyi önkormányzat közleményében.
2025. március 13., 13:072025. március 13., 13:07
A közelgő március 15-i ünnepség okán március 13-án, csütörtökön, 20 óra után forgalomkorlátozásra kell számítani a kézdivásárhelyi Gábor Áron téren: a helyi rendőrség munkatársai lezárják a szökőkút melletti parkolót, ugyanakkor,
Péntek estétől lezárják a főtéri parkolókat, valamint az utakat a Gábor Áron utca és a posta kereszteződésénél, a Függetlenség utcában, a Mester utcában és az Apafi Mihály utcában is. Március 15-én, szombat reggel 7 órától lezárják továbbá a főtérre bevezető utakat is, nevezetesen a Purczel, a Bem József, a Wesselényi Miklós, a Petőfi Sándor és a Szacsvay János utcákat.
Az illetékesek felhívják az említett utcákban lakók figyelmét, hogy amennyiben lehetőségük van rá, autójukat ne hagyják az út szélén vagy a kapu előtt, ugyanis szombaton, március 15-én ezeken az útvonalakon vonulnak fel a szekerek. Emellett arra kérik a főtéren lakókat, hogy járműveiket péntek délutántól szombat délutánig vigyék el a főtérről.
Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kér a városvezetés.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!