Hirdetés
Hirdetés

Forgalmi változásokról vitáztak a csíkszeredai tanács ülésén

•  Fotó: Csíkszereda Polgármesteri Hivatala

Fotó: Csíkszereda Polgármesteri Hivatala

Több fontos, a közúti forgalmat érintő határozatról kellett döntenie Csíkszereda önkormányzati képviselő-testületének tegnapi rendes ülésén. A vitát viszont egy olyan forgalmi változtatás váltotta ki, amelyet nem előzött meg tanácsi határozat.

Kovács Attila

2021. szeptember 30., 17:322021. szeptember 30., 17:32

Mint Korodi Attila polgármester bevezetőként rámutatott, a város számára fontos a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság (CNAIR) által még 2009-ben kezdeményezett, a várost észak-déli irányban az Olt mentén elkerülő út megvalósíthatósági tanulmányának felfrissítése és ennek a szállításügyi minisztériumhoz való továbbítása, ezért is szükség van egy partnerségi megállapodásra a közútkezelővel. Úgy értékelte, a Csíkszereda Csíkszentkirály felőli bejáratától induló, és a város, valamint Csíkcsicsó és Madéfalva közigazgatási területét is érintő út megépítése stratégiai fontosságú, mert a Brassó, illetve Gyergyóditró melletti majdani autópályák között áthaladó forgalom teljesen elkerülheti a várost. Ezt a határozattervezetet a képviselők megszavazták, akárcsak azt, amely a Hargita utcának a mobilitási terv részeként történő felújítási elképzeléseit módosította. Eszerint

a beruházás teljes költsége a korábbi 9 millióról 27 millió lejre emelkedik áfástól, az indoklás szerint azért, mert az utca állapota szükségessé teszi az aszfaltburkolat felújítása mellett az összes alapozási réteg cseréjét, készül egy körforgalom a Hajnal utcával történő kereszteződésnél, a vasúti felüljáró híd mellett pedig kiegészítő munkálatokra van szükség, ugyanakkor az anyagárak is jelentősen emelkedtek.

Ennél a határozattervezetnél Szikszay László képviselő azt kifogásolta, hogy a szakbizottsági ülésre nem volt megfelelően előkészítve a dokumentáció, ezért így nem lehet elfogadni – végül három ellenszavazattal fogadta el a testület.

Hirdetés

Szintén Szikszay hozta fel a napirend előtti interpellációknál a Nicolae Bălcescu utcának a Jégpálya utca és Vár tér közötti szakaszán tervezett forgalmi változtatás kérdését – ezen az útszakaszon kétirányú forgalmi rendet készül bevezetni a polgármesteri hivatal. A képviselő szerint ennek csak úgy lenne értelme, ha a Piac utca is kétirányúvá válna, ugyanakkor parkolóhelyek szűnnek meg, amelyekre nagy szükség van.

Korodi Attila válaszában kitért arra, hogy ezt a döntést megelőzte egy elemzés, a kérdéses útszakaszon a Csíki Csobbanó uszoda és a Vákár Lajos Műjégpálya irányából sok autós, akik a reggeli úszás- és korcsolyaoktatásra, illetve délutáni edzésekre viszik-hozzák a gyermekeket egyszerűbben tud közlekedni, mentesülve fölösleges kerülőtől a városközpontban. Emlékeztetett, vannak parkolóhelyek a Mikó-vár előtt, amelyek, ha a városházi pénztár leköltözik a volt Postabank épületébe, még jobban felszabadulnak.

Szikszay szerint ezzel viszont csak a kerülőútról hozzák be a forgalmat a városba, a polgármester viszontválaszában úgy érvelt, nem behozzák, hanem kiviszik a forgalmat a központból.

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés