
A Ligetben levő fedett jégpálya 70 százalékban van kész. Hét éve semmi nem történik benne
Fotó: Rab Zoltán
Újrakezdik a munkálatokat a marosvásárhelyi Ligetben a fedett korcsolyapályánál, és előreláthatóan már idén nyáron a város tulajdonába kerül a sportcsarnok is, amely szintén felújításra szorul. A városi stadion esetében az elkezdett felújítások ideiglenesen szünetelnek, a városvezetés keresi a megoldást, hogy ne az eddigi tervek szerint és ne a városi költségvetésből történjen a javítás.
2021. március 05., 10:062021. március 05., 10:06
Marosvásárhely polgármestere, Soós Zoltán többek között a fedett korcsolyapálya sorsáról beszélt csütörtökön. Felidézte, hogy a munkálatokat 13 évvel ezelőtt kezdték el, 70 százalékban végezték el, és 2013-ban leállították. A városvezető elmondta, egyeztetett Novák Károly Eduárd ifjúsági és sportminiszterrel, kihangsúlyozva, a városnak fontos, hogy mielőbb folytassák a félbemaradt beruházást. Ehhez szükség van egy helyi tanácsi határozatra, amely alapján a város átadja az épület alatti területet a minisztériumnak; ennek elfogadására előre láthatóan a március végi tanácsülésen kerülhet sor. Ezután a szakminisztérium és az Országos Befektetési Alap (CNI) térfelén lesz a labda, ők kell elkezdjék a munkálatokat. A fedett jégpályát és az általa elfoglalt területet a munkálatok befejezése után átadják majd a városnak.
A sportminiszterrel való egyeztetések során Soós Zoltán azt is sürgette, hogy kerüljön át a város tulajdonába a Ligetben lévő sportcsarnok, amelyet most a Maros Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság adminisztrál. A miniszter elmondta – tudtuk meg –, hogy országosan át fogják adni ezeket a létesítményeket az önkormányzatoknak, így várhatóan már a nyár folyamán a város tulajdonába kerülhet a sportcsarnok. Soós szerint a nagy méretű épületben alapos felújításokat kell végezzen a város.
Megkérdeztük, hogy mi történik jelenleg a szintén a Ligetben levő városi stadionnal. Mint korábban beszámoltunk róla, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala feljelentést tett az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnél (DNA) az ott dolgoztató cég ellen. Soós Zoltán ennek kapcsán elmondta, az ott dolgoztató cég 2,5 millió lejre vásárolt alapanyagot, de ezek nem voltak ott a helyszínen, és csak azután kezdték odaszállítani, miután a városvezetés helyszíni terepszemlét tartott. A polgármester megjegyezte, nemcsak ez az egyetlen rendhagyó mozzanat a városi stadion felújításával kapcsolatban, hanem például az is, hogy bár az alap megerősítését végzik, a cég hőszigetelő nyílászárókat is vásárolt. Azt is elmondta, hogy rendkívüli összegre, 38 millió lejre becsülte az előző városvezetés a felújítást (amit a helyi költségvetésből kellene finanszírozni), ám még így se lenne újszerű a létesítmény. Soós Zoltán azt mondta, mindenképp keresik a békés megoldást a kivitelezővel egy esetleges szerződésbontásra vagy átalakításra, hiszen a városnak az az érdeke, hogy egy nagylélegzetű tervet készíttessen, és lehetőleg ne helyi pénzből, hanem európai uniós pályázatból újíttassa fel a lerobbant állapotú sportlétesítményt.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!