
Fotó: Pinti Attila
A nagyböjtben minden szombaton délben 12 órától keresztúti ájtatosságot végeznek a csíksomlyói Kálvárián, a Jézus-hágón. Imaszándékaikba foglalják a kárpátaljai magyarokat, a szíriai és törökországi földrengés áldozatait.
2023. március 10., 11:272023. március 10., 11:27
Az első idei keresztutat február 25-én tartották, ennek vezetését a hargitafürdői pálos szerzetesek vállalták fel – Botond testvér vezetésével. A másodikra március 4-én került sor, akkor az ima vezetését a csíkszeredai Unitárius közösség vállalta – Solymosi Alpár unitárius esperes vezetésével.
„A folytatásban, március 11-én a Csíksomlyói Passió csoport vállalta az imát – Gergely István „Tiszti” vezetésével. Március 18-án a Gyökér adja fáját közösség, március 25-én a Református gyülekezet, Szatmári Szilárd lelkipásztor vezetésével, április 1-jén pedig a Zsögödi Férfi Rózsafüzér Társulat vezetésével zajlik majd a csíksomlyói keresztút a Jézus-hágón. Aki nem tud jelen lenni, az otthonról csatlakozhat imáival” – közölték szerkesztőségünkkel a szervezők.
A keresztút (latinul: via crucis, via dolorosa) eredetileg az a másfél kilométeres útvonal, amelyen a keresztény hagyomány szerint Jézus a kereszttel a Praetoriumtól (Gabbata) kiment a Golgotára.
Ennek gyakorlásához zárt térben (általában templomban) vagy szabadban (általában hegyen) elhelyeznek tizennégy állomást (stációt) – olvasható a lexikonokban.
A Jézus-hágó a csíksomlyói Kálvária közismert neve, Erdély leghíresebb szabadtéri keresztútja. A Jézus-hágó a Kissomlyó-hegy nyugati oldalának keresztekkel jelölt része, amely a fenyőerdő közötti csapáson emelkedik a hegy csúcsán lévő Salvator-kápolnáig.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!