
Selyem Antónia tanárnő és Fórika Sebestyén, a művelődési központ igazgatója beszéltek az előadássorozat soron következő alkalmáról
Fotó: Barabás Orsolya
Az Idősek Nappali Klubja keretén belül idén májusban irodalomtörténeti előadás-sorozatot indított a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ. Ennek második része csütörtökön 18 órától lesz a Salamon Ernő Gimnázium dísztermében.
2022. október 26., 11:042022. október 26., 11:04
2022. október 26., 16:452022. október 26., 16:45
A szervezők részéről Selyem Antónia tanárnő a rendezvény kapcsán elmondta, hogy mivel idén ünnepeljünk és megemlékezünk az Aranybulla, vagyis az első magyar alkotmány születésének 800. évfordulóját, a csütörtöki előadás egyik témája ez és a kiadója, II. András, Árpád-házi király lesz, a másik pedig a fia, IV. Béla, tatárjárás alatti uralkodása lesz.
Mint az eseményt beharangozó sajtóeseményen elhangzott: ezek a jelentős történelmi események nagy szerepet kaptak az irodalomban és az egyháztörténetben is, a két kimagasló személyiség számos irodalmi műben megjelenik.
Többek között Makkai Sándor néhai erdélyi református püspök Táltoskirály című művében, valamint az irodalmi Nobel-díjra is jelölt Tormay Cécile, aki az Ősi küldött című regényében a tatárjárás pusztítását egy szerzetes szemével láttatja” – ismertette a magyar szakos tanárnő.
Az irodalomtörténeti előadásra a belépés ingyenes, és minden korosztály számára ajánlják a szervezők.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!