
Fotó: Gergely Imre
Élénk színű vonalakat festettek az útra a gyergyószentmiklósi Virág negyed északi részén csütörtökön reggel, ez jelzi a vízelvezetést és a csatornázást végző cégnek, hogy hol kell haladnia az új vízvezetéknek, és egyben jelzés arra is, hogy újrakezdődik a munka.
2020. augusztus 13., 17:172020. augusztus 13., 17:17
2020. augusztus 13., 17:542020. augusztus 13., 17:54
Folytatják a vízhálózat felújítását a Virág lakónegyedben is. Csütörtökön az összes érintett közmű szolgáltató illetékesei együtt jelölték ki az új vezetékek nyomvonalát. Szükség volt a helyszíni egyeztetésre, hiszen
Mostmár gördülékenyen haladhat a munka – ígéri a kivitelező.
A Virág negyedben június közepén kezdődött el a vízvezetékek cseréje annak az egész várost érintő beruházás részeként, amely során 30 kilométernyi hálózat újul meg. Azonban alig pár nap után a kivitelező összepakolt és elhagyta a helyszínt.
Az itt dolgozó alvállalkozás azonban pár nap után egy másik helységbe vonult át, egy munkagödröt hagyva maga után. Gyergyószentmiklós polgármestere a múlt héten a helyszínen nyilvánosan adott ultimátumot a fővállalkozónak:
Az azóta zajlott egyeztetések hatásosak voltak, visszatért a kivitelező, és nem kell átirányítsák a Virág negyedbe a jelenleg más utcákban dolgozó cégek munkacsoportjait.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere megjegyezte, korábban is tapasztaltak hiányosságokat a kivitelezés során,
A Virág negyedbe visszatérő cég illetékese elmondta, a tömbházak között a más közművek vezetékeire vigyázva naponta 20-30 méternyi szakaszon végzik el a vezetékcserét és a kiásott munkagödrök visszatemetését.
A városháza arra kéri a lakókat, hogy a vízvezeték-hálózat korszerűsítésével kapcsolatos észrevételeiket, kérdéseiket, kéréseiket továbbra is jelezzék s muszaki-igazgato@gyergyoszentmiklos.ro e-mail címen vagy a 0266-364 494-es telefonszámon, hogy mihamarabb kezelni tudják azokat.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!