Hirdetés
Hirdetés

Folyamatos a hatósági felügyelet Csekefalván az elmérgesedett konfliktus után

Megbolydult a csekefalviak egy része •  Fotó: Gecse Noémi

Megbolydult a csekefalviak egy része

Fotó: Gecse Noémi

Előzetes letartóztatásba helyezték azt a 23 éves csíkcsekefalvi férfit, aki gépjárművezetői jogosítvány nélkül, alkohol befolyása alatt traktorával múlt héten bedöntötte egy helybéli roma család házának egyik falát. Az eset nagy port kavart a településen. Azóta is rendőrök és csendőrök vigyáznak a rendre.

Iszlai Katalin

2017. március 22., 13:272017. március 22., 13:27

2017. március 24., 07:432017. március 24., 07:43

Nem nevezhető barátságosnak az élet napjaink Csíkcsekefalváján, miután múlt héten összetűzésbe került egy roma család és egy helybéli férfi, utóbbi sajátos módszerrel – pontosabban egy traktorral – próbált igazságot szolgáltatni, bedöntve a sértett család házának egyik falát.

Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta,

Hirdetés

az eset nem követelt emberi áldozatokat,

azonban a ház fala erősen megrongálódott. Tőle tudjuk, hogy az eset kiváltó oka egy spontán konfliktus volt: egy 21, egy 23, illetve egy 36 éves férfi csütörtökön összetűzésbe került a sértett család tagjaival, majd egy veszekedést követően minden érintett távozott a helyszínről. Nem sokkal ezután a három férfi közül egyikük – a 23 éves N. A. – „úgy döntött, bosszút áll az említett családon, ezért visszatért a helyszínre és traktorával a házuknak hajtott”.

A szóvivő hozzátette, ekkor a házban egy nő és két kiskorú gyermek tartózkodott, személyi sérülés azonban nem történt. Hozzátette, csütörtökön 24 órás őrizetbe vették a fiatalt rongálás, jogosítvány nélküli, illetve ittas állapotban való vezetés miatt. Pénteken elrendelték az elkövető 30 napos előzetes letartóztatását.

Elmérgesedett helyzet

Hétfői ottjártunkkor a sértett családapa, Román Pál elmondta, N. A. és családja között tavaly robbant ki az azóta is tartó konfliktus, amikor az elkövető eltörte a sértett édesanyjának ujjait. Hozzátette, a csütörtöki esetet valóban veszekedés előzte meg, amelynek végén N. A. azzal fenyegetőzött, hogy visszajön, és „kinyomatja az egészüket”.

Egy konfliktus eredménye: ennyi maradt a csekefalvi család házából •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Egy konfliktus eredménye: ennyi maradt a csekefalvi család házából

Fotó: Gecse Noémi

Ezt követően traktorával vissza is tért a helyszínre, és arra hivatkozva, hogy mivel a családnak nincs kerítése, szabadon bemehet az udvarra, nekihajtott a háznak, amelyben Pál felesége, illetve két gyereke, egy 2 hetes és egy másfél éves kisgyerek tartózkodott. Román Pál elmondása szerint a családtagjai az eset óta – megfázás miatt – kórházban vannak, és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem lett nagyobb baj, hiszen kiszaladni nem tudtak, és ha a tettes erőteljesebben nyomta volna be a ház oldalát, meg is ölhette volna a bent lévőket.

A helyszínen az érkezésünkre összesereglett közösség több tagja is elmondta, a faluban régóta tart a romák és a többi falubeli közötti konfliktus, az említett eset óta azonban még kiélezettebb a helyzet, és emiatt a helyszínen folyamatos rendőri felügyelet volt az elmúlt napokban.

A kialakult helyzet rendezése érdekében hétfőre falugyűlést hívtak össze,

így rövidesen érkezésünk után – a már ott lévő egységek mellett – több rendőr- és egy csendőrautó érkezett a helyszínre. Mivel el szerették volna kerülni a helyzet elmérgesedését, a rendőrség képviselői úgy döntöttek, felkérnek 5–6 képviselőt mindkét csoportból, hogy menjenek be a helyi, csíkszentmártoni önkormányzat székhelyére, és ott, civilizált körülmények között beszéljék ki panaszaikat. A sértettek a hatóságok rendelkezésére álltak, és hosszas huzavona után a másik csoportból is sikerült meggyőzni néhány személyt, hogy képviseljék a – ahogy ők mondták – „fehér embereket”.

Nem engedték közel egymáshoz a két tábort •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Nem engedték közel egymáshoz a két tábort

Fotó: Gecse Noémi

A helyszínen Csíkszentmárton község – ahová közigazgatásilag Csekefalva tartozik – alpolgármestere, László Antal irányította az eseményeket, ezért őt is meg szerettük volna kérdezni a történtekről, érdeklődésünket azonban rendkívül közönségesen fogadta, és mindössze annyit kérdezett nyeglén:

Idézet
Magukat ki hívta ide?

Gheorghe Filip rendőrségi szóvivő keddi, újbóli érdeklődésünkre azt mondta, a gyűlés célja a településen kialakult feszült helyzet feloldása volt, és ismételten megerősítette, hogy a ház rongálása következtében senki sem sérült meg. Megpróbáltuk megtudni a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház illetékeseitől, hogy a családtagok közül ápolnak-e valakit, Konrád Judit, a kórház orvosigazgatója azonban a betegjogokra hivatkozva nem erősítette meg, de nem is cáfolta Román Pál kijelentését, amely szerint feleségét és két gyermekét a kórházban ápolják, így állapotukról nem kaptunk pontos információkat.

A Hargita megyei prefektusi hivatal kabinetfőnöke, Adrian Pănescu megkeresésünkre azt mondta, nem ők hívták össze a hétfői falugyűlést, illetve a prefektusi hivatal részéről senki sem vett részt azon.

Idézet
Annyit mondtak, hogy évekkel ezelőtt, amikor szintén összetűzésbe került a két csoport, hasonló falugyűléssekkel fejeződött be az ügy. Értesüléseim szerint most az a döntés született, hogy a két csoport tagjai tárgyalni fognak a továbbiakban annak érdekében, hogy a jövőben ne történjenek ilyen esetek

– magyarázta Pănescu.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés