Hirdetés
Hirdetés

Fizika szakra készül tovább Hargita megye legeredményesebb magyar tagozatos végzőse

•  Fotó: Szőcs Szilárd

Fotó: Szőcs Szilárd

Magyarországon készül továbbtanulni, de felsőfokú tanulmányait követően itthon szeretne elhelyezkedni a Hargita megye legjobb érettségi eredményét elérő magyar tagozatos diák. A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium matematika-informatika szakán végzett Sándor Kincsővel az érettségire készülésről, a diákévekről és a jövőbeni tervekről beszélgettünk.

Bencze Emese

2024. július 12., 21:262024. július 12., 21:26

Kincső kiemelkedő eredményt ért el az érettségin: 9,86-os átlagával nem csupán a Tamási Áron Gimnázium és Székelyudvarhely, hanem a megye legeredményesebb magyar tagozatos érettségizője is lett. Elmondása szerint szerencsésnek érzi magát, ugyanis jó tanárai voltak a gimiben, így intenzív tanítási folyamatnak volt részese a középiskolai évek alatt, amelynek során jól felkészítették az érettségire.

Mivel reál beállítottságú, a román jelentette számára a legnagyobb kihívást, de számolt azzal, hogy abból kissé nagyobb felkészülésre lesz szüksége, így időben hozzálátott, és plusz órákat is vett, a biztonság kedvéért. Beszélgetésünkből kiderült,

Budapestre készül egyetemre, fizika szakra,

ahová a matematika érettségi jegyét elfogadták volna emelt szintű vizsgaként, azonban úgy döntött, az ottani emeltszintű érettségit is bevállalja fizikából, hogy biztos legyen a bejutása. Kérdésünkre elmondta azt is, tavaly év végén döntötte el, hogy a fizika szakot választja és a budapesti továbbtanulást, addig ugyanis nem volt benne biztos. Egy ideig úgy nézett ki, hogy az informatika felé szeretne orientálódni, de olyan időszaka is volt, amikor a molekuláris bionika érdekelte nagyon, azonban időközben rájött, hogy leginkább a fizika érdekli, így végül ennél maradt.

Hirdetés

Kincső kiemelte, mindig szívesen fog visszaemlékezni a gimis diákévekre, amelynek imádta minden pillanatát: „Tegnap realizáltam,

Idézet
ha újrakezdhetném, újracsinálnám az egészet”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy ez még annak ellenére is így van, hogy kicsit a covid elrontotta a kezdeteket, hiszen kilencedik osztályban az osztályközösség online alakult ki, és gólyabáljuk sem volt, amit nagyon sajnál. Ennek ellenére úgy érzi, nagyon jó osztályközösséggé formálódtak végül, és az évfolyamban is jó csapat volt.

•  Fotó: Szőcs Szilárd Galéria

Fotó: Szőcs Szilárd

Kérdésemre azt is megosztotta, nagyon meglepte az érettségin elért eredménye, különösen a román. „Románból ötletem sem volt, hogy hányast kaphatok, 5-től 9-ig bármilyen jegyre számítottam, mert nem mertem megnézni a javítókulcsokat sem. Úgyhogy tényleg nem tudtam, mire számítsak, így nagyon meglepődtem” – fejtette ki, hozzátéve, jól esik ugyan, hogy mind a szüleinek, mind a tanárainak sikerült örömet szereznie, de

elsősorban magának akart bizonyítani, és különösen fizikából szeretett volna jó lenni, ha már arra készül.

A tanulmányi eredményei mellett Kincső a diákéletnek is aktív tagja volt, igyekezett mindenben részt venni, ami érdekelte: néptáncolt, tagja volt a kórusnak és cserkészkedett is. Amikor arról faggattuk, hogy ilyen aktív diákélet mellett hogyan sikerült ennyire eredményesnek lennie a tanulásban is, gondolkodás nélkül tudott választ adni: „Nekem az volt a prioritás, hogy érzelmileg jól legyek, és ezek a tevékenységek segítettek ebben. Úgy érzem,

Idézet
ha érzelmileg jól voltam, könnyű volt bármit megugrani.”

Amikor a jövőbeni tervek kerülnek szóba, kiderüt, hogy egyetem után szeretné a kutatásban is kipróbálni magát, s ugyan nem ez a terve élete végéig, de egy rövid ideig legalább mindenképpen szeretne belekóstolni. Emellett azt is elmondta, nem áll tőle távol az sem, hogy fizikát tanítson majd valamikor. Amiben viszont már most biztos, hogy

tanulmányai befejeztével haza szeretne jönni,

és itthon elhelyezkedni, itt kamatoztatni a tudását.

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés