Hirdetés
Hirdetés

Felújították és megáldják a gyergyói örmények értékes orgonáját

Az utolsó finomhangolások a szombati koncert előtt •  Fotó: Baricz Tamás Imola

Az utolsó finomhangolások a szombati koncert előtt

Fotó: Baricz Tamás Imola

A gyergyószentmiklósi örmény katolikus templom orgonájának restaurálását befejezték, az utolsó simításokat is elvégezték, szombaton délután orgonakoncerten hallhatják hangját az érdeklődők. Vasárnap pedig megáldják az örmények több mint száz éve készült értékét.

Baricz-Tamás Imola

2017. július 05., 19:592017. július 05., 19:59

2017. július 05., 20:072017. július 05., 20:07

Az örmény templomban az 1901-ben készült orgona sorban a harmadik. „Amit tudunk az az, hogy 1872-ben Fogarasy Mihály, gyergyószentmiklósi származású katolikus püspök az erdélyi örmény egyház részére is adományozott pénzösszeget egy új orgona megvásárlására, melyet Vas István marosvásárhelyi orgonaépítő készített. Azt 1901-ben cserélték ki a most restaurált orgonával, mely Jéger Ottó budapesti orgonaépítő munkáját dicséri, és négyezer koronába került” – mondta Gál Hunor, az örmény katolikus templom plébánosa.

Sípok őrzik az adományozók nevét

Az 1901-ben készült pneumatikus rendszerű hangszer megérett a restaurálásra, amint a plébános elmondta,

Hirdetés

a levegőnyomású orgonák sokkal igényesebbek a felújításra, általában 50 évente szokták teljesen felújítani.

„Az örmény templom orgonájának restaurálását tavaly ősszel kezdtük el a megyei műemlékvédelmi program keretében, lévén, hogy az orgona is műemlékként van nyilvántartva. 38 ezer lejt pályáztunk erre a célra. De amikor az ember hozzákezd valaminek, akkor látszanak meg a bajok, ez az orgona restaurálásakor sem volt másképp.

Idézet
Kiderült, hogy a levegőmotort is ki kell cserélni, ami eddig szolgáltatta a levegőt, nem elég. Külföldről, a közbirtokosság támogatásával sikerült megfelelő teljesítményű berendezést vásárolni

– ismertette a plébános. Beszélt az orgona egyediségéről is.

Idézet
A homlokzatsípokat a hívek vásárolták meg. Minden egyes sípba az adományozó nevét belegravíroztattuk, hogy megmaradjon az utókornak. Úgy gondolom, kuriózumnak számít, hogy egy-egy hang egy-egy adományozó nevéhez köthető, és nagyon örvendek, hogy a hívek is magukénak érzik ezt az orgonát.

Kerek évfordulót is ünneplünk, ugyanis az első világháború idején, 1917-ben elvitt homlokzatsípokat sikerült így pótolni. Száz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a 27 darab homlokzatsíp újra megszólaljon. Ezeket a helyi orgona készítő, Bartis Szabolcs és munkatársai készítették.

Az orgona teljes restaurálását az újtusnádi Bors László orgonaépítő és csapata végezte.

„Minden egyes orgona egy kihívás, ismerem ezeket az orgonákat, de mindig találkozok új dolgokkal, vannak meglepetések, melyekre az ember nem számít. Nemcsak a pneumatikus részt újítottuk fel, hanem a teljes orgonát, így nemcsak hangilag hanem esztétikai szempontból is egy kincse a templomnak.

Idézet
A munkafolyamat legszebb része a hangolás, és ez az orgona, ha nem is száz, de 99 százalékban úgy kell szóljon, mint újkorában

– mondta Bors László. Az örmény plébánia kántora, Bíró Zsolt mint mondta, az első nyilvános megszólaltatását orgonaművésznek adja át, hiszen neki szentmisék keretében lesz lehetősége a hangszeren játszani.

•  Fotó: Baricz Tamás Imola Galéria

Fotó: Baricz Tamás Imola

Orgonakoncerttel avatják fel az örmények kincsét

Az utolsó simításokat, a finomhangolást is elvégezték az orgonaavató előtt, ugyanis július 8-án, szombaton 18 órától Lőrinczi Lehel marosvásárhelyi orgonaművész koncertjére kerül sor, ő szólaltatja meg a nyilvánosság előtt elsőként a felújított hangszert. „Úgy gondolom, még új korában sem szólt ilyen szépen ez az orgona, mint ahogy most szól, ez egy ünnep lesz. Vasárnap pedig 11 órától szentmise keretében Jakubinyi György érsek atya áldja meg az értékes hangszert.

Idézet
Megköszönjük a jó Istennek, hogy sikerült ezt megvalósítanunk, a templom egyik díszét régi pompájában tárhatjuk a hívek, a látogatók elé. Hogy mennyire jól sikerült az orgona felújítása, újrahangolása, az is bizonyítja, hogy az ablakok, a padok is beleremegnek, ha megszólaltatják.

A felújítás során azt az emléktáblát is látható helyre tették, melyet eddig csak a kántor látott, és mely azok nevét őrzi, akik 1901-ben a legbuzgóbban hozzájárultak az orgona költségeihez. Idős Vákár István és fiai mellett ezentúl újabb támogatók nevét fogják őrizni nemcsak a homlokzatsípok, hanem egy külön emléktábla is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés