Hirdetés
Hirdetés

Felújítják, bővítik a borszéki járóbeteg-rendelőt

A remények szerint 2020 végére készülnek el a felújítással •  Fotó: Borszék önkormányzata

A remények szerint 2020 végére készülnek el a felújítással

Fotó: Borszék önkormányzata

Lényegesen bővül a borszékiek – és az odalátogató turisták – által igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások köre, amint elkészül a járóbeteg-rendelő épületének felújítása. Az ütemterv szerint jövő év végére modern egészségháza lesz a fürdővárosnak.

Gergely Imre

2019. augusztus 06., 20:002019. augusztus 06., 20:00

A napokban írta alá Mik József polgármester Bukarestben azt a szerződést amely révén megtörténik az épület korszerűsítése. Ennek során a háromszintes ingatlan falait hőszigetelik és teljes körű belső felújítást is végeznek majd. Ez azt jelenti, hogy

átalakítják a belső tereket, kicserélik a víz és villanyhálózatot, illetve a fűtésrendszert

– derül ki a helyi önkormányzat közleményéből. Az épület fűtését a városi középületek hőellátását működtető, uniós pályázatból megvalósuló biomassza alapú távhőrendszerhez csatlakoztatva biztosítják majd.

Hirdetés

Az épület egy liftházzal is bővül, melynek révén a mozgáskorlátozottak közlekedését könnyítik meg.

A beruházás teljes értéke 2,184 millió lej, amelyből az állami támogatás 1,627 millió lej.

Az 557 ezer lejes önrészen túl az önkormányzatnak a tervezéssel kapcsolatos költségeket is finanszíroznia kell. A megkötött finanszírozási szerződés aláírásához megvalósíthatósági tanulmány készült, most a kivitelezési tervek elkészítése jön. A városháza a következő időszakban írja ki erre a közbeszerzést.

Mik József reméli, hogy jövő tavasszal a munkálatok is elkezdődhetnek A beruházás révén bővíteni szeretnék a fürdőtelepülésen elérhető egészségügyi szolgáltatásokat. A 2020 végére elkészülő új egészségházban az eddig működő két fogorvosi és egy családorvosi rendelőkön túl fül-orr-gégészeti, nőgyógyászati, belgyógyászati, szemészeti, munkavédelmi orvosi, illetve pszichológiai szakrendelők is helyet kapnak majd.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés