
A korszerűsítésre váró Fogarasi Sámuel Általános Iskola látványterve
Fotó: • Forrás: Balog Elemér
A tizedik európai uniós pályázata megvalósításába vágott bele a vámosgálfalvi önkormányzat, amely szerződést kötött a kivitelezővel, így hamarosan elkezdődik a Fogarasi Sámuel Általános Iskola teljes felújítása és bővítése.
2022. január 18., 20:122022. január 18., 20:12
A polgármester elmondása szerint minden tanár laptopot és valamennyi tanuló táblagépet kap, amire befejezik az iskola korszerűsítését. Balog Elemér a Székelyhonnak arról is beszélt, hogy a felújított iskolát korszerű eszközökkel szerelik fel,
„Azt szeretném, hogy itt is olyan körülmények között tanuljanak a gyerekek, mint bármely másik városi iskolában, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt, ne érje őket hátrány azért, mert falun járnak iskolába” – fogalmazott az elöljáró.
A községközpont Fő utcáján álló Fogarasi Sámuel Általános Iskola két épülete közül a nagyobbat, a jelenlegi 689 négyzetméternyi alapfelületűt fogják kibővíteni 167 négyzetméterrel – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy egy kisebb, 40 négyzetméteres épületben kap helyet a kazánház.
A korszerűsítendő iskolához Balog Elemér nagy reményeket fűz, mint mondta, a megújult óvodában is megnőtt a gyerekek létszáma, akik hosszabbított program szerint járnak, hogy amíg szüleik dolgoznak, addig felügyelet mellett ebédelnek, pihennek és délután mennek haza.
A jól felszerelt iskola is hozzájárulhat majd ahhoz, hogy a családok ne menjenek el a községből, gyerekeiket ne vigyék a városba, hogy otthon érezhessék magukat – véli a polgármester.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!