
Fotó: Rab Zoltán
Tizennégy évvel ezelőtt állították fel a székely kaput Mikházán a Csűrszínháznak helyet adó telek bejáratához. Azóta a tetején lévő zsindely elkorhadt, a pác megkopott, de a kerítésre is ráfér egy alapos felújítás. Ezért gyűjtésbe fogott a Csűrszínház Egyesület és baráti köre, hogy tavasszal felújíthassák a kaput és a kerítést.
2021. január 27., 15:542021. január 27., 15:54
Szélyes Ferenc, a Csűrszínház Egyesület elnöke a Székelyhonnak elmondta: ahhoz, hogy ne romoljon tovább a székely kapu állapota, idén szükséges elvégezni a felújítást. Ahogy lapunknak elárulta, igazából nem is terveztek gyűjtést szervezni, hanem Székely-Szabó Zoltán Széllyes Sándorról írt könyvét újranyomtatták és annak az eladásából begyűlt pénz akarták arra fordítani. De a magyar kultúra napján
Fotó: Rab Zoltán
„Kézbekaptam 1400 lejt, ez már indulásnak kitűnő” – mondta Szélyes, aki reméli, hogy tavaszig összegyűl a szükséges hatezer lej és
Ami a 2021-es eseménynaptárt illeti, a különböző forgatókönyvekhez különböző terveket készített a Csűrszínház Egyesület elnöke. Ahogy fogalmazott, lesz, ami lesz idén:
Az igaz – tette hozzá –, hogy a járványügyi szabályok szerint a férőhelyek 30 százalékára adhatnak el belépőjegyet, az így befolyó összegből pedig nem telne egy-egy színházi produkciót vendégül látni, de bízik a pályázati lehetőségekben, támogatásokban.
Fotó: Rab Zoltán
Időközben, még tavasszal szeretnék a tavaly tervezett és a világjárvány miatt meghiúsult gyümölcsfaültetést megtartani. A magyarországi Tündérkert mozgalomhoz kapcsolódva, Mikházán is olyan őshonos gyümölcsfákat szeretnének elültetni, ami erre a vidékre volt jellemző. A gyümölcsfákat (100–120 darabot) Illyefalváról szerzik be egy helyi termelőtől. Lesz pónyik-, batul, jonatán- és bőralma, valamint kétféle szilva- és kétféle körtefa.
– ismertette az elképzelését Szélyes.
Tavaly a járvány miatt a Csűrszínházi Napok is elmaradtak, ahogy a többi, Mikházára tervezett esemény is (színházi előadások, kiállítások, népművészeti rendezvények). Csupán a Maros Megyei Múzeum vállalta a Római fesztivál megszervezését, de az is félnapos programmá zsugorodott – idézte fel Szélyes a 2020-as évet, hozzátéve, hogy az idei műsor 70–80 százalékban összeállt már, természetesen még korai lenne ismertetni azt, hiszen sok függ a járvány alakulásától.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!