Hirdetés
Hirdetés

Felszentelik az Összetartozás templomát Bözödújfaluban

Bözödújfalusiak találkozója. Kiemelt lesz az idei alkalom. Archív •  Fotó: Rab Zoltán

Bözödújfalusiak találkozója. Kiemelt lesz az idei alkalom. Archív

Fotó: Rab Zoltán

Augusztus első szombatján felszentelik Bözödújfalu jelképét, az Összetartozás templomát. Augusztus 3-án, az elszármazottak éves találkozóján egyházi főméltóságok áldják meg a közadakozásból épült istenházát.

Simon Virág

2024. július 29., 14:162024. július 29., 14:16

Az Erdőszentgyörgyhöz tartozó Bözödújfalu határában 1975-ben kezdték el építeni a víztárolót, és bár eredetileg azt ígérték, a lakóházakat nem érintik a munkálatok, lassan kiderült, hogy az egész települést el fogják árasztani. Az első lakók 1988-ban hagyták el otthonukat, elbontva házaikat, elvíve, amit csak lehetett.

1989 decemberében kezdődött el a település elárasztása, víz alá került öt templom, 164 ház.

A római katolikus templom elázott tornya sokáig kimagaslott a vízből, tíz évvel ezelőtt, június 29-én kora délután omlott össze.

Az új templom és torony építésének terve már a leomlást követő találkozón felmerült, hiszen az elszármazottak fontosnak tartották, hogy legyen újra egy jelkép, amely egykori otthonukra emlékezteti az utókort. A torony tervét a csíkszeredai Máté Zoltán tervezte a régi templom paraméterei szerint.

Hirdetés

Az évek során több mint ötszázan adakoztak, hogy az Összetartozás temploma felépülhessen.

A torony kőből épült, a templom hajója nyitott, hogy oda bárki, bármikor besétálhasson és emlékezhessen.

Itt egy kiállítást is berendeznek, amely bemutatja a volt falurészeket, és betekintést enged a bözödújfalusiak egykori hétköznapjaiba.

Mint megtudtuk, az Összetartozás templomát augusztus 3-án, az elszármazottak találkozóján szentelik fel. Az ünnepély szombaton 11 órakor római katolikus misével kezdődik, Péter Arthur római katolikus főesperes és Laczkó Vilmos plébános celebrálásával, majd unitáriussal folytatódik, amelyen id. Szombatfalvi József nyugalmazott esperes hirdet igét. 12.30-tól Kovács István, az unitárius egyház püspöke és Kató Béla, a református egyház püspöke szól a jelenlévőkhöz, majd az egyházi méltóságok megáldják Bözödújfalu új jelképét. Az ünnepi beszédek 13 órakor kezdődnek.

A szervezők jelezték: a helyszínhez vezető útszakasz (a Siratófaltól az Összetartozás templomáig) 8 és 15 óra között le lesz zárva, és korlátozott parkolóhely áll majd az érkezők rendelkezésére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés