
Így néz ki most az utca
Fotó: Tuchiluș Alex
A Kovászna megyei Közüzemek Rt-nek pár nappal az előre bejelentett határidő előtt sikerült befejeznie a sepsiszentgyörgyi Arany János utcai munkálatokat. Az ott élők most már fellélegezhetnek.
2024. december 11., 18:432024. december 11., 18:43
Október közepén írtunk arról, hogy a sepsiszentgyörgyi Arany János utcában teljes körű felújítás zajlik, emiatt gyakorlatilag blokád alá került. A Közművek Rt.-nél akkor úgy látták, hogy akár év végéig is elhúzódhatnak a munkálatok, ám az ott élők fellélegezhetnek, hiszen már most sikerült pontot tenni a végére.
Ez viszont nemcsak az ottlakók számára fontos, hanem egy komolyabb átalakítást készít elő: az Olt utcai vízvezetéket szeretnék összekötni az 1918. december 1. utcai vízvezetékkel. „Így egy nagyobb zónát tudunk javítás esetén is ellátni vízzel, illetve jobb lesz a hozam és a nyomás a környéken” – magyarázta Kozsokár Attila vezérigazgató.
Október közepén még javában dolgoztak
Fotó: Tuchiluș Alex
Mint mondta, ezt főként a felsőbb emeleten lakók vehetik majd észre. Emellett a hálózatot nem vonal-, hanem gyűrűszerűen alakítják ki, vagyis ha meghibásodás keletkezik valahol, akkor csak az adott helyszínen kell elzárni a vizet.
– nyomatékosította a munkálat célját.
Bács Benke Eszter műszaki igazgató arról tájékoztatott, hogy a korábbi, 40 mm átmérőjű vízvezetéket jóval vastagabbra, 110 milliméteresre cserélték, ezenkívül mindegyik fogyasztót új csatlakozással láttak el, valamint egy okos hozammérőt is felszereltek, amely lehetővé teszi a környék vízellátásának precízebb követését, az esetlegesen előforduló gondok könnyebb azonosítását.
A munkálatok során az utca minden vízóráját digitálisra cserélték, ezeket a későbbiekben majd távolról is le lehet olvasni.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!