Hirdetés
Hirdetés

Fellélegezhetnek a katolikus iskolánál

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Szóbeli ígéreteket kaptak a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjainak szülei a keddi tárgyaláson arra, hogy a tanintézet jogi személyiségként működhet tovább, illetve az előző évi iskolahálózat marad érvényben a következő tanévben is. Amennyiben dokumentumokba foglalják ezeket az ígéreteket, két héten belül megkezdődhetnek az iratkozások a katolikus iskola cikluskezdő osztályaiba.

Hajnal Csilla (R)

2017. március 21., 22:532017. március 21., 22:53

2017. március 23., 21:252017. március 23., 21:25

Bibliával a kezükben hallgatták végig az imát a katolikus iskola diákjainak szülei kedden a kormányhivatal épülete előtt, majd az őket képviselő szülők bementek tárgyalni gyerekeik iskolájának jövőjéről. A rendkívüli találkozót a Civilek a katolikus iskoláért nevű szülői csoport kezdeményezte egy beadvánnyal, amelyet a polgármesternek, Dorin Floreának címeztek az elmúlt héten. A keddi találkozón többek között részt vett Lucian Goga prefektus, Péter Ferenc megyei tanácselnök, Horațiu Lobonț, az iskolákért felelős igazgatóság vezetője, a városi tanács képviselői, Csíki Zsolt, Peti András, továbbá az újonnan kinevezett főtanfelügyelő, Ioan Macarie, Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes és a szülőket képviselő civil csoport szóvivői. Dorin Florea most sem vett részt a megbeszélésen, helyette személyes tanácsadója, Claudiu Maior jelent meg.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Hosszas tárgyalások után a szülők ígéretet kaptak arra, hogy a Maros Megyei Tanfelügyelőség tiszteletben tartja a törvény által előírt szabályozást, miszerint a 2017–2018-as tanévre érvényes marad az előző években elfogadott iskolahálózat, azaz a Római Katolikus Teológiai Gimnázium megmaradhat jogi személyiségként, és elindíthatja a cikluskezdő osztályokat – mondta el lapunknak Csíky Csengele, a Civilek a katolikus iskoláért szülői csoport képviselője, aki maga is részt vett a tárgyaláson. A tanfelügyelőség csütörtökig kell megkapja a polgármesteri hivataltól azt az átiratot, amely után elfogadhatják az előző évi iskolahálózatot.

Hirdetés
•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

„A tanfelügyelőség jogászai szinte szó szerint elmondták, hogy mit kell tartalmaznia az átiratnak, és kik kell aláírják a polgármesteri hivataltól. Továbbá abban is megegyeztek, hogy

ameddig nincs hivatalos vádemelés a DNA részéről a katolikus iskola ellen, addig a tanintézet különálló jogi személyként működhet tovább,

ezt a prefektus és jogászai többször megerősítették”– emelte ki Csíky Csengele.

Abban egyetértett mindenki, hogy problémák vannak az iskola alapítási okiratai körül, de a polgármesteri hivatal illetékesei megígérték, hogy amennyiben negatív döntés születik a vizsgálódás során, újra létrehozzák a katolikus iskolát, mindezt úgy, hogy az intézmény hétköznapi működését ez ne befolyásolja – fejtette ki Csíky Csengele.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

A civilek továbbá felhívták a prefektus figyelmét arra, hogy a prefektus megtámadhatja a tanfelügyelőség 70-es számú határozatát, amelyben megtiltja a cikluskezdő osztályok elindítását. Lucian Goga prefektus jogászai meg is ígérték, hogy még a héten megtámadják a tanfelügyelőség határozatát, és akár tíz napon belül már elkezdődhetnek az iratkozások a katolikus iskola előkészítő, ötödik, illetve kilencedik osztályaiba.

Idézet
Szóban elhangzott ígéreteket kaptunk, de követni fogjuk, hogy mindezek papírformát is öltsenek, ellenkező esetben lépni fogunk

– mondta el a civilek képviselője. Hozzátette, annak nagyon örül, hogy a prefektus összehívására történt a tárgyalás, ugyanis ez jogi következményeket is maga után vonhat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés