
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Balesetet okozott, elhagyta a helyszínt, majd elrejtette az autóját egy felfüggesztett jogosítvánnyal vezető gyergyószentmiklósi férfi, január 27-én, szerdán.
2021. január 29., 19:242021. január 29., 19:24
A rendőrség huszonnégy órán belül azonosította a 20 éves gyanúsítottat, aki a gyergyószentmiklósi Kossuth Lajos utcai parkolóból szeretett volna kiállni, amikor összeütközött egy szabályosan közlekedő járművel, amelyet egy 32 éves gyergyóremetei nő vezetett. A vétlen sofőr 53 éves utasa az ütközés következtében megsérült.
A balesetet okozó férfi elhagyta a helyszínt, és egy csíkszentdomokosi ismerősénél rejtette el az autóját. Engedély nélküli autóvezetés, baleset helyszínének elhagyása és gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indítottak eljárást ellene.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!