Miután az oroszok visszavonultak, hadsegéde, Nagy Sándor az uzoni Tatrangi Sándor birtokára vitette a parancsnok holttestét, ahol valószínűleg nyomban elhantolták, és csak másnap indultak el vele az onnan mintegy 50 kilométerre eső szülőfaluja, Bereck irányába, hogy ott végakaratának megfelelően végső nyugalomba helyezzék.

De alig 12 kilométer megtétele után, tartva a környéken sertepertélő muszkáktól, akik maguk is a holttest után kutakodtak, hogy azt elrettentő példaként közszemlére tehessék ki,

Igaz, a Székelyföld című lap hasábjain még 1884-ben is így morfondírozott „egy invalidus”: „Valahányszor Eresztevény mellett járok, Áron bácsi szelleme mindannyiszor megállít, ezen kérdést harsogja fülembe: Hát, édes komám, hol vannak azon márványkövek, melyeket még a hatvanas években a hazafias kegyelet számomra kifaragtatott volt? Mely kérdésére arczpirulva felelem: Azok bizony, kedves komám, Kézdi-Vásárhelyen a Szentkatolna felőli utczában levő Rudolf-kórház udvarán hevernek kilencz darabban s ott is fognak szégyenünkre – hogy ne mondjam, gyalázatunkra – hányódni, mig a világ…”

Sutba dobott érvelés

A Háromszék vármegyei államépítészeti hivatal Gyárfás Győző királyi főmérnököt bízta meg a síremlék megtervezésével, akinek apja maga is hadnagyként szolgált a szabadságharc zászlója alatt. A Székely Nemzet című lap 1891. február 5-i híradása szerint „az oszlop tetejére későbben jelvényszerű díszítés fog alkalmaztatni: teljesen kiképzett, kerekes ágyút ábrázoló öntvény”.

Az alája kerülő „hadijelvényes kődíszítmény” másolat, az eredetije a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban található. Ez utóbbit egyébként báró Szentkereszty Béla ajánlotta fel, és a tervező érve, miszerint „méretei és kivitele sem művészi tekintetből nem kielégítő, sem pedig a szándékolt effektust előidézni nem képes, úgy hogy mellőzése az emlékoszlopra nézve egyáltalában nem volna hátrányos”, nem talált meghallgatásra.

És a kerekes ágyú?

Az obeliszket Bogdán Flórián és Zuliáni Péter helyi mesterek készítették el málnási kőből, ám annyi pénz nem gyűlt össze, hogy a tetejére rákerülhessen a tervezett „jelvényszerű díszítés”. Gyárfás hiába javasolta estélyek és mulatságok rendezését, „hogy a kegyeletes székely nemzeti czél minél előbb megvalósuljon és méltóképpen őriztessék meg Gábor Áron emlékezete”, a hiányosságot sem akkor, sem később nem sikerült pótolni, még az emlékmű legutóbbi, 2014-es felújításakor sem.

Ám teljes feledésbe mégsem merült, és a kézdivásárhelyi Rotary Klub, a Hármas Alapítvány, Maksa község önkormányzata, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa, valamint más helyi partnerek összefogása révén most végre sikerült „befejezni” az emlékművet.