
Foglalkozás egy tipegő csoportban. Sok szülő számára gond, hogyan oldja meg gyermeke felügyeletét
Fotó: Barabás Ákos
Noha több csíkszéki községben lenne igény a háromévesnél kisebb gyermekek számára fenntartott óvodai tipegő csoportok létrehozására, egy településen sem működik ilyen csoport. Egyelőre.
2018. július 04., 09:222018. július 04., 09:22
A gyermeknevelési időszak két évének elteltével sok szülő számára gond, hogyan oldja meg gyermeke felügyeletét, míg az betölti harmadik életévét és felveszik az óvodába vagy napközibe. A nagymamák vagy felvigyázók mellett sokan vennék igénybe a bölcsőde szolgáltatásait, azonban
ahol szinte minden évben túljelentkezés van, így sok kisgyereknek nem jut hely az intézményben. A bölcsődei helyhiányt tipegő csoportok létrehozásával enyhítette a csíkszeredai önkormányzat: 2016-ban két tipegő csoportot indítottak, azonban még ez sem fedi a valós igényeket.
A megyeszékhely mellett természetesen a csíkszéki településeken is van igény a háromévesnél kisebb gyermekek számára fenntartott tipegő csoportok létrehozására. Székely Ernő csíkszentkirályi polgármestertől tudjuk, hogy a helyi önkormányzatnak szándékában áll létrehozni egy tipegő csoportot ősztől a Vitos Mózes Általános Iskola óvodájában, azonban – mint fogalmazott,
„Szándékunk azért van rá, mert a településen hála Istennek sok három éven aluli gyerek van, akik még nem írathatók napközibe, a szülőknek pedig gondot okozhat a felügyeletük a munka mellett. A vonatkozó jogszabályok lehetőséget biztosítanak az önkormányzatoknak, hogy általuk finanszírozott tipegőket indítsanak a hozzájuk tartozó iskolákban” – monda az elöljáró. Hozzátette, jelenleg elsősorban egy költségvetés-tervezetre van szükségük, hogy kiderüljön, beleférnek-e a szükséges keretbe, tudnak-e erre elegendő alapot elkülöníteni. Az eljárás pedig folyamatban van. Amennyiben szeptemberben nem tudják megtenni, később indítanák el a csoportot – húzta alá a polgármester.
A csíkszéki községekben, falvakban egyébként nem működnek tipegő csoportok, eddig kevés esetben jelezték igényüket erre az illetékesek a tanfelügyelőségnek – számolt be érdeklődésünkre Görbe Péter főtanfelügyelő.
Máté Sándor, a csíkmadéfalvi Zöld Péter Általános Iskola igazgatója úgy látja, a községben lenne igényük tipegő indítására a szülőknek, de egyelőre még nem került napirendre ez a kérdés.
– jelezte az intézményvezető. Hasonló a helyzet a csíkkarcfalvi Mártonffy György Általános Iskolában is. Gábor János igazgató elmondta, náluk sem működik tipegő csoport, azonban gyűlések alkalmával már szóba került, hogy szükség lenne rá. „Ehhez viszont elsőként egy felmérést kell készítenünk, hogy van-e rá valós igényük a helyieknek” – mutatott rá Gábor János igazgató.
Vizi István, a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Általános Iskola igazgatója azt emelte ki, nekik eddig egy helyi szülő sem jelezte, hogy lenne igény tipegő csoportra, ezért nem is volt ilyen kezdeményezés. A csíkkozmási Dr. Boga Alajos Általános Iskolába sem jelezték eddig a szülők, hogy szívesen íratnák tipegőbe helyben a gyerekeiket – tudtuk meg Kovács Anikó igazgatótól.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!