
Álmok díszítik a sikátor falát. Augusztusban fiatal felnőttek is ecsetet vesznek kezükbe. Archív
Fotó: Tamás Gyopár
Immár harmadik nyara, hogy Gyergyószentmiklóson a Szent Miklós-templom szomszédságában lévő sikátor falára színes álmokat festenek. A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont önálló programjaként idén is várják a jelentkezőket, Fessünk álmokat! felszólítással.
2018. június 20., 18:022018. június 20., 18:02
„Folytatjuk álmaink festését, és ezért olyan 20–29 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk, akik szeretnének részesei lenni egy nagy közösségi akciónak, akik terveikkel, álmaikkal szívesen dogoznának és nyitottak a csoportmunkára” – olvasható a Légy a csapatunk tagja! – Fessünk álmokat! felhívásban.
„A programnak kettős célja van. Az első és leglátványosabb az, hogy a gyergyószentmiklósi sikátor kapjon egy kis színt,
A második és legfontosabb cél azoknak a csoporttagoknak a fejlesztése, akik bekapcsolódnak. Az egyhetes program első részében a csoportban lévő személyek feltárják álmaikat, megbeszélik azt, elgondolkodnak azon, hogy hogyan érhetik el. Segítik és erősítik egymást” – ismertette Fodor Rita programvezető, aki arról is szólt, hogy
Mint megtudtuk, a csoportmunkák és a festés alatt alkalmazott módszer Nicaraguából származik, amit Pécsen fejlesztettek tovább, és ma Morál Murál módszerként ismerik.
„A festés sokkal inkább eszköz, mint cél. Úgy terveztük, hogy a hét közepére összeáll egy álmokból és pozitív üzenetekből álló terv, és ez kerül fel a sikátor falára is. A szimbólumok, alakok egy-egy személy álmát jelenítik majd meg, azt üzenve, hogy érdemes dolgozni, gondolkodni az álmainkon, és elindulni a megvalósítás útján” – mondta el Fodor Rita.
A sikátor falán különböző korosztályok álmai jelennek meg, első évben 5–8., tavaly 9–12. osztályosok festették fel elképzeléseiket, idén fiatal felnőttek veszik kezükbe az ecsetet. Jövőben családokat, ezt követően pedig az idősebb korosztályt kérik meg álmaik megfestésére. A program helyszíne Gyergyószentmiklós, időpontja augusztus 17–22. Bővebb információt a fodor.rita@eroforraskozpont.ro e-mail címen lehet kérni.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!