
Fotó: Veres Nándor
Tiszta vizet a pohárba! felhívással szervezett környezettudatossági akciót az Udvarhelyért Tesszük Civil Akciócsoport (UTCA) pénteken a székelyudvarhelyi Márton Áron téren. A tagok elrettentő szemléltetőként a várost átszelő Nagy-Küküllő, valamint a folyót tápláló közeli öt patak vizeiből vett mintákat tették közszemlére, ugyanakkor néhány fotón bemutatták a szennyezés pusztító hatását a patakok élővilágára.
2018. március 11., 18:382018. március 11., 18:38
„Régen a halak ezekbe a patakokba mentek ívni, már nincs hova menniük. Az építkezések, az illegális kanalizálások, a hatóságok tétlensége oda vezet, hogy lassan a gyermekeinknek nem lesz ivóvizük” – figyelmeztetett Magyari Lajos, a civil akciócsoport vezetője.
Az UTCA a tavalyi Fuss neki! programban a környezet tisztán tartásához szükséges eszközökre gyűjtött adományokat, így mostanra a közel 1300 lejből szemétszedő csipeszeket, gumicsizmákat, valamint biztonsági mellényeket vásároltak. Emellett figyelemfelhívó prospektusokat nyomtattak a környezettudatosság népszerűsítése érdekében – ezekből pénteken a téren áthaladók szép számban vittek magukkal, az akció szervezői remélik, nem hiába.
A Benedek Elek Pedagógiai Líceum elsősei már előzőleg értesültek az akcióról, ezért tanítás után kimentek a térre, és nem kis lelkesedéssel próbálgatták az eszközöket.
„Ez nagyon tetszik nekem. Biztos, hogy be fogunk avatkozni” – jelentette ki határozottan egy kisfiú a szemétszedő csipeszt nyitogatva. A vízmintákat is érdeklődve szemlélték, némelyikük arról biztosított, hogy
Mivel a felnőttek rossz szokásain nehéz változtatni, Magyari Lajos szerint egyedüli esélyt a gyerekek jelentenek, ezért nagyon fontos, hogy az iskolákban is tudatosítsák bennük a környezet tisztán tartásának fontosságát. A gyerekek érdeklődők, akár önszerveződésre is hajlandók, így például az Orbán Balázs Általános Iskola néhány diákja nemrég létrehozta a Jobb világért mozgalmat – emlékeztetett Magyari.
Fotó: Veres Nándor
Az UTCA önkéntes tevékenysége télen többnyire madáretetésből áll, azonban tavasztól, amint felmelegszik az idő,
A tagok elmondása szerint a szemét nem akar fogyni. Ilyenkor, a hó olvadásával válik láthatóvá a tél idején a medrekbe dobott hulladékmennyiség. Az akciócsoport tagjai az év folyamán rendszeresen visszajárnak a már kitakarított helyekre, hiszen azok rövid idő alatt újra megtelnek szeméttel. Takarítói körútjaikhoz bárki társulhat, akár azért is, hogy később séta közben ne azon bosszankodjon, hogy szemétkupacok csúfítják a környezetet.
Fotó: Veres Nándor
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!