
Jól jött, de lejárt a kísérleti program. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Egy marosvásárhelyi olvasónk kisnyugdíjas édesanyja július óta nem kapta meg azt a pénzbeli támogatást, amelyhez az Európai Unió jóvoltából jutott hozzá addig. Utánajártunk a szerkesztőségünkhöz küldött panasznak.
2021. november 17., 15:502021. november 17., 15:50
Olvasónk szerint édesanyja számára, ahogy sok más, hasonló helyzetben élő kisnyugdíjas számára is nagy segítséget jelentett a 700 lejes nyugdíj mellett a 180 lejes havi támogatás. „Azt írta a kártyán, hogy meleg ételre költhető, de természetesen az élelmiszerboltban kenyérre, tejre, olajra, lisztre, cukorra is el lehetett költeni, ami nagyon jól jött édesanyámnak a kevés nyugdíja mellett” – magyarázta a marosvásárhelyi olvasónk.
Az Európai Unióból támogatási programja, amelynek a levezénylését a prefektusi hivatal a helyi polgármesteri hivatalokra bízta, tavaly kezdődött kísérleti projektként. Ahogy Rigmányi Eszter, a marosvásárhelyi városháza sajtószóvivője a Székelyhon érdeklődésére elmondta, idén júniusig tartott a projekt, amely a 700 lejes, vagy annál is kevesebb nyugdíjból élő személyeket havonta egy 180 lej értékű, bankkártyára feltöltött élelmiszerutalvánnyal támogatta.
– magyarázta a szóvivő.
Marosvásárhelyen a program elején 375 személy részesült a támogatásban. Közülük 295 nyugdíjas, míg 80 hajléktalan személy. A program végén a támogatottak száma 416-ra emelkedett – tudtuk meg a hivatal szóvivőjétől.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!