
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Simona Bucura-Oprescu munkaügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán közölte, hogy a postások aznaptól viszik ki a 13,8 százalékkal megemelt nyugdíjat, a bankszámlákra pedig január 11–12-én kerül fel az összeg.
2024. január 05., 16:472024. január 05., 16:47
„Ez az első nyugdíjemelés ebben az évben. Az újraszámolás szeptembertől több millió nyugdíjas számára tesz igazságot” – írta bejegyzésében a tárcavezető.
Simona Bucura-Oprescu korábban azt nyilatkozta – emlékeztet az Agerpres hírügynökség –, hogy 2024-ben a tavalyi 110 milliárd lejről 135,9 milliárd lejre nőnek a nyugdíjkiadások. Hangsúlyozta, hogy ez az összeg elő van irányozva az idei költségvetésben
Első házként elfogadta szerdán a szenátus azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy igazgatótanácsi döntéssel betiltsák a mobiltelefonok használatát az iskolában.
Belép a román piacra a Normal dán kiskereskedelmi vállalat – írja az MTI a profit.ro gazdasági portál információ alapján.
Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai kluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.
Április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró – közölte a szerző halálhírét a Magyar Írószövetség. A több elismerést kapott szerző számos verseskötete, elbeszélése, novellája, regénye és publicisztikája jelent meg.
Az alkotmánybíróság szerdán közölte, hogy helyt adott a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) beadványának és alkotmányellenesnek nyilvánította a közszolgálati televízió és rádió vezetőtanácsi tagjainak kinevezéséről szóló parlamenti határozatokat.
Nagy mennyiségű szemetet dobott ki a csíkszeredai Suta-tó mellett, ötvenezer lejes bírságot kapott érte egy helyi cég, amelyet nemrég sikerült azonosítania a Csíkszeredai Helyi Rendőrségnek.
A gyimesbükki Fejér Sándor joggal nevezhette magát a sors kegyeltjének, hiszen a csodával határos módon maradt életben a Bilibók-tetőn, s került messzi földre. Idegenből hazaküldött levelei a szülőföldszeretet szépirodalmi igényű megnyilvánulásai.
Nicușor Dan államelnök szerdán kijelentette, meggyőződése, hogy Románia a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása után is megőrzi Nyugat-barát irányvonalát.
Románia képes megvédeni magát a drónincidensekkel szemben, hozzávetőleg egy éven belül teljesen működőképes lesz a védelmi rendszer – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő.
A képviselőház és a szenátus szerdai együttes ülésén felolvasták az Állítsuk meg a gazdaság lerombolását, a lakosság elszegényítését és az állami vagyon kiárusítását célzó Bolojan-tervet! című bizalmatlansági indítványt.
szóljon hozzá!