
A KÉZDI felirat nyári színekbe öltözött
Fotó: Kézdivásárhely Önkormányzata
Kézdivásárhely főterén a KÉZDI felirat „új ruhája” is jelzi, hogy nyár van a javából, ennek megfelelően a helyi önkormányzat párakapukat szerelt fel a hőség elviselhetőbé tétele érdekében.
2023. július 20., 18:332023. július 20., 18:33
„A zöldövezet-karbantartás folyamatos a városközpontban és a KÉZDI felirat is nyári színeket kapott” – számolt be Szilveszter Szabolcs, Kézdivásárhely alpolgármestere. Hozzátette, hogy
A polgármesteri hivatal szecessziós műemléképületének felső részén kisebb helyeken omladozik a vakolat. „A fém burkolólapok alá bekerült az esővíz, majd a fagy is tette a dolgát és néhány helyen, így a bejárat, illetve a terasz feletti részen meghibásodott a fal, ám hamarosan kijavíttatjuk azt” – mondta.
Kézdivásárhely több pontján szereltek fel párakapukat
Fotó: Kézdivásárhely Önkormányzata
A város több pontján is párakapukat szereltek fel, így a városközpontba, a Wegener Parkba, illetve a Petőfi Sándor és Kossuth Lajos utcák kereszteződéséhez, melyek lehetővé teszik, hogy az arra járók felfrissüljenek, könnyebben elviseljék a júliusi hőséget.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!