Hirdetés
Hirdetés

Évet értékelt Antal Lóránt szenátor

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Évértékelő sajtótájékoztatón számolt be pénteken az elmúlt egyéves tevékenységéről Antal Lóránt Hargita megyei RMDSZ-es szenátor, kiemelve, hogy számos olyan intézkedésük volt az elmúlt egy évben, amely hozzájárult az ország, és szűkebb térségünk gazdaságának fellendítéséhez egyaránt.

Bencze Emese

2024. február 09., 20:462024. február 09., 20:46

2024. február 10., 13:162024. február 10., 13:16

Antal Lóránt külföldön tett látogatásai közül kiemelte az Amerikai Egyesült Államokbelit, ahol Románia szempontjából kiemelten fontos kérdéseket vitattak meg. Mint mondta, többnyire energetikai kérdésekről esett szó, de nem utolsósorban a vízumkérdés is terítékre került: előreláthatólag Romániát be fogják kapcsolni a Visa Waiver programba.

Ezenkívül elmondta, fontos pontja volt az amerikai látogatásnak, hogy tájékoztatták az ott jelenlévőket a fekete-tengeri földgázzal kapcsolatos kérdéskörről.

Mérföldkövek

A szenátor ezt követően számos dolgot kiemelt, amelyeket a 2023-as év mérföldköveiként tartanak számon. Ilyenek például az energiakrízissel kapcsolatos intézkedések, nevezetesen, hogy sikerült életbe léptetniük azt a sürgősségi kormányrendeletet, amellyel mind a háztartási fogyasztók, mind a kis- és közepes vállalkozások számára befagyasztották a villamosáram- és földgázárakat.

Egy másik igen fontos intézkedés a prosumerekre, azaz napelemekkel áramot termelő és a fölösleget a villamoshálózatnak átadó fogyasztókra vonatkozik. Egy általa kezdeményezett – és novemberben elfogadott – törvénytervezetnek köszönhetően ugyanis bővülnek a termelő-fogyasztók jogai: az eredeti törvény szerint csak két hónap után volt lehetőség arra, hogy a fölöslegesen megtermelt villanyáramot elszámolják a szolgáltatóval, a törvénykezdeményezéssel azonban ezt megszüntették, és

havi rendszerességgel el lehet számolni a megtermelt árammennyiséget,

és a többletet más fogyasztási pontokon is lehet majd számolni. Ugyanakkor megteremtik azt a lehetőséget, hogy a földgázszámlákra is el lehessen számolni a többlet villanyáram-mennyiségből származó pénzösszeget.

Hirdetés

Mint kiemelte, ez a törvény előreláthatólag egy-másfél hónapon belül tud érvénybe lépni. Emellett a számlázás egyszerűsítésével is foglalkoztak, mára kezd normalizálódni a számlázás helyzete mind a prosumerekkel, mind pedig a fogyasztókkal kapcsolatban. Kiemelte azt is, hogy 19 százalékról 5 százalékra csökkentették a napelemeket, hőszivattyúkat és napkollektorokat gyártó, forgalmazó vagy felszerelő cégek áfakulcsát, amelyet a kormány elhamarkodottan később 9 százalékra növelt.

Mérföldkőnek tartja azt az intézkedést is, amelynek következtében márciusban eltörölték a napadót, azaz a termelő-fogyasztóknak a továbbiakban nem kell adót fizetniük az általuk megtermelt napenergiából származó áram után.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Románia számára stratégiai fontosságú energetikai létesítmények befejezését is támogatták:

tíz vízerőmű és egy gázerőmű befejezéséről döntöttek egy sürgősségi kormányrendelet révén.

„Nekünk, erdélyieknek a ratosnyai az egyik legfontosabb, ami ha működne, Erdély szintjén nem lennének feszültségingadozások a villanyáram-hálózaton” – mutatott rá a szenátor, majd a radnóti földgázerőművet is megemlítette, amit a tervek szerint idén decemberben tudnak majd elindítani, s ami szintén hozzájárul a villamosenergia-piac hatékonyabb működéséhez Erdélyben.

Három éven belül elkezdődhet a fekete-tengeri földgázmező kitermelése

A mérdföldkőnek számító intézkedésekről szóló értékelőt azzal zárta, hogy rámutatott, még kormányon volt az RMDSZ, amikor elfogadták az offshore-törvényt, amely által biztos pályára került a Neptun Deep, azaz elkezdődhet a fekete-tengeri földgázmező kitermelése. Ennek várható kezdési dátuma 2027 év eleje. Hangsúlyozta, ez

Romániát abba a helyzetbe hozza, hogy Európa legnagyobb földgázkitermelő országává válhat.

„Ezt ha politikailag jól tudjuk használni, akkor stratégiai fontossággal fog bírni” – említette. A tavaszi parlamenti ülésszak kezdetével kapcsolatban elmondta, hogy az RMDSZ fő irányelvei közé tartoznak továbbra is családtámogatási törvénykezések, illetve a gazdák védelme, emellett a kis- és középvállalkozók, valamint az önkormányzatok támogatása is fontos szempontok közé tartoznak.

Udvarhelyszéket érintő tevékenységek

Udvarhelyszékről beszélve Antal Lóránt kijelentette, 2023 Udvarhelyszéken a forrásszerzés éve volt, hiszen stratégiai kérdésekben tudtak nagyot lépni. Ilyen lépés volt például a földgázhálózatok kibővítése, amelyre 9 település 76 millió lejt nyert. Kiemelte, hogy ebben az esetben azok a települések élveztek prioritást, amelyek valamilyen szinten közelebb állnak az országos gázhálózathoz.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A másik fontos udvarhelyszéki projektként tartják számon a Székelyudvarhelyt és Keresztúrt összekötő útszakasz korszerűsítését.

Ezek mellett a térség villamosítás-modernizálását érintő terveikről is beszélt, amelyeknek révén Udvarhelyen és Keresztúron alacsony- és középfesztültséget, míg Udvarhely, Zetelaka és Varság térségében a középfeszültséget érintő komoly beruházások indulnak el. Emellett Parajd és Korond községekben is lesznek átfogó középfeszültség-hálózat erősítési munkálatok.

A szenátor arról is beszélt, hogy az Anghel Saligny-program keretein belül összességében több mint 250 millió lejt sikerült Udvarhelyszéknek lehívni, amely több udvarhelyszéki települést is érint. „Ehhez nagyon fontos volt, hogy az RMDSZ parlamenti szereplő legyen, és Cseke Attila vezesse a fejlesztési minisztériumot, ahol sikerült ezeket a projekteket elindítani” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Udvarhelyszék komoly projektekben tudott részt vállalni, és a feladat az a jövőre nézve, hogy ezeket a projekteket tudják továbbvinni az önkormányzatok.

Az RMDSZ-es szenátor arról is beszélt, hogy mindezek mellett jövőbeli terveik között szerepel, hogy ipari parkot létesítsenek a környéken, de egyelőre mindez még kezdeti fázisban van.

A közelgő választásokról

A közelgő választások lehetséges előrehozott időpontjáról újságírói kérdésre a szenátor elmondta, ők alapvetően nem zárkóztak el attól, hogy összevonják a választásokat, viszont véleményük szerint

az európai parlamenti választások összevonása az önkormányzati választásokkal káoszt idézhet elő.

„Ha mégis meghoznak egy ilyen döntést, ahhoz nekünk maradéktalanul alkalmazkodnunk kell, és menni előre, mert mi úgy gondoljuk, hogy az RMDSZ készen áll a választásokon részt venni és készen állunk, hogy a közösségeinket megmozgassuk” – jelentette ki.

Az előválasztásokkal kapcsolatban kifejtette, ígéretükhöz híven megteremtik annak az átlátható, világos szabályok által keretezett lehetőségét, hogy az emberek előválasztás révén, döntsék el, kit látnak ők a legjobbnak RMDSZ-polgármesterjelölti pozícióba. Ha változik is a forgatókönyv, és előrehozzák június 9-re a választásokat, akkor ehhez alkalmazkodva megszervezik az előválasztást is – emelte ki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés