
Fotó: Csató Andrea
Évadzáró sajtótájékoztatót tartott a Tomcsa Sándor Színháznál Nagy Pál színházigazgató és Barabás Árpád művészeti igazgató. Az elmúlt évad kiértékelése, illetve a következő évad darabjainak rövid bemutatása után szó esett a székelyhudvarhelyi művelődési ház tervezett felújításáról is, ami igencsak megnehezíti az épületben működő három intézmény hosszú távú tervezését.
2024. június 28., 19:452024. június 28., 19:45
2024. június 28., 19:452024. június 28., 19:45
Elégedettséggel nyugtázta Nagy Pál színházigazgató, hogy kiemelt évadot zárt a Tomcsa Sándor Színház, majd rávilágított, igyekeznek minél jobban beszőni a színházat a város életébe, hogy bármi történjen is az országban, a színház léte biztosítva legyen. Mint mondta, ennek a legfontosabb eleme, hogy olyan előadásokat vigyenek színre, amelyek a nézőknek is elnyerik a tetszését, és szakmai szempontból is fel tudják hívni magukra a figyelmet – úgy érzi, ez sikerült.
Hozzá csatlakozva Barabás Árpád, a színház művészeti igazgatója elmondta, úgy véli, az udvarhelyi repertoárszínház, ami azt jelenti, hogy
ami jó a közönségnek és a színésznek is – ezt pedig igyekeznek maximálisan kihasználni.
„Azt gondolom, egy kisvárosban nem lehet és nem is érdemes rétegszínházat csinálni, mert megfosztja a színházat a nézőitől” – magyarázta, hozzátéve, a következő évadban is igyekeznek szinesíteni a palettát.
Ennek megfelelően színre visznek egy Shakespeare-darabot Zakariás Zalán rendezésében, lesz egy Kafka-mű alapján készült stúdió-előadás, amelyet Bélai Marcel fiatal rendező visz színre – eltökélt szándékuk, hogy a fiataloknak is teret adjanak.
Albu István rendezésében lesz még egy stúdióelőadás, amely kitüntetett eseménye lesz a következő évadnak, hiszen ez
Az évad utolsó bemutatója egy bohózat, melyet a magyar színházi szakma egyik legelismertebb rendezője, Mohácsi János fog rendezni. Lesznek továbbá régi nagy klasszikusok is, amelyeket szerettek a korábbi évadokban a nézők.
Barabás Árpád
Fotó: Csató Andrea
Ezen felül két vendégelőadást is megtekinthetünk, amelyekkel a sepsiszentgyörgyi színház és a Csíki Játékszín látogat Székelyudvarhelyre. Barabás Árpád Hargita megye szinházainak együttműködése kapcsán kiemelte, úgy gondolja, teljesen más dolgokat csinálnak mindhárom színházban, és azt jó megmutatni egy másik városban, mert
és egyre jobbak kell legyenek ezáltal.
A társulat összeállítására kitérve elmondták, Fincziski Andrea szerződéses viszonya megszűnt a Tomcsa Sándor Színházzal, s noha vissza fog járni előadásokra, az új évadtól már nem lesz teljes értékű társulati tag, mivel Kolozsvárra költözött. „Bár nem örülünk neki, ezt mi teljes mértékben megértettük és elfogadtuk” – mondták.
Az elmúlt és a következő évad rövid ismertetése után az épületfelújításra is rátértek. Az évadtervezést nem könnyíti meg számukra, hiszen nem mindegy, milyen épületben kell tervezniük, nem ugyanazok a körülmények adottak. Amennyiben költözniük kell a művelődési házból felújítás miatt – amelynek kezdési dátuma még nem tisztázott –, két opciójuk van: az egykori stúdió mozi épülete, valamint a stúdió-előadásoknak az ifjúsági ház. Így most
Mint mondták, a legfrisebb tárgyalások után megbizonyosodtak róla, hogy ezt az évet még a művelődési házban fogják „kihúzni”, bár szeretnének mielőbb menni, hogy tudják, van az épülettel valami haladás.
Nagy Pál
Fotó: Csató Andrea
„Annak idején a három intézmény azt szorgalmazta, hogy teljes felújítás legyen az egész épületben, amely egy nagy volumenű épületrehabilitáció lenne. Úgy néz ki, idén le tudnak ülni egy tervezővel, hogy legyen egy megvalósíthatósági tanulmány és egy terv, ami ezt a nagy átalakítást tartalmazza” – magyarázta a színházigazgató, hozzátéve, időközben
Ez ugyan nagy munka, de korántsem akkora, ami a színház és a többi előadó-művészeti intézmény működését, vagy akár a nézők élménybefogadását alapjaiban segítené. Remélik ezért, hogy mire az energetikai felújítással járó munkálatok végére érnek, elkezdődhet a teljes épületfelújítás is, hogy ne kelljen még egyszer költözniük.
Kiemelte ugyanakkor, ahhoz alkalmazkodnak, ami van, és legjobb tudásuk szerint igyekeznek menedzselni a színház működését, hisz intézményvezetőként ez a dolguk.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!