Hirdetés
Hirdetés

Év végéig benyújtja az autonómiatervezetet Kulcsár-Terza

Archív •  Fotó: Bíró Blanka

Archív

Fotó: Bíró Blanka

Tartja az ígéretét: év végéig beterjeszti a román parlamentbe a Székelyföld területi autonómiájáról szóló statútumot Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő.

Bíró Blanka

2019. december 10., 17:342019. december 10., 17:34

Az RMDSZ színeiben mandátumot nyert politikus december 10-én – az emberi jogok világnapján – adott ki közleményt, amelyben megfogalmazta: „Felhívom a román törvényhozás és végrehajtó hatalom tagjainak figyelmét, hogy legalább ezen az egy napon tartsanak lelkiismeret-vizsgálatot az országban élő nemzeti kisebbségek számára biztosított jogok tekintetében”.

Kifejti 1948. december 10-én fogadta el az ENSZ közgyűlése az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, ez többek között a kisebbségi közösségekben élők nyelvhasználatára, anyanyelvű oktatáshoz való jogára is vonatkozik. Minden olyan intézkedés, amely a személyi autonómia kiteljesedését korlátozza, beleértve a tulajdon kérdését is, diszkriminációt jelent, és az emberi jogok egyetemes nyilatkozatában megfogalmazott elvekkel ellentétes – összegez a képviselő.

Hirdetés

Ennek kapcsán portálunk arról kérdezte a háromszéki politikust, hogy ígéretéhez híven még ebben az évben beterjeszti-e az autonómiastatútumot a román parlamentbe.

Idézet
Tartom az ígéretem, még ebben az évben, a decemberi szünet előtt benyújtom a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó tervezetet. Még van két hét

– mondta Kulcsár-Terza József. Hozzátette, egyeztetésekre kerül sor, hogy a Székely Nemzeti Tanács vagy az RMDSZ és MPP által közösen kidolgozott tervezetet nyújtja be, és hogy egyedül teszi meg, vagy mások is csatlakoznak. „Két évvel ezelőtt, 2017. december 22-én terjesztettem be az SZNT által kidolgozott autonómiastatútumot. Az év végéig újra benyújtom a tervezetet, mert fontosnak tartom, hogy kinyilvánítsuk a székelység önrendelkezés iránti igényét” – mondta a képviselő. Felidézte, nem voltak negatív következményei annak, hogy a parlament elé került a statútum, viszont lehetőséget kapott arra, hogy a bizottságokban, a parlament két házának plénuma előtt kifejtse álláspontját, érveljen az autonómiaigény mellett. A párbeszédet előrelépésnek tartja, mint ahogy azt is, hogy a románok, Európa és az egész világ tudomást szerezhet a „székelység jogos követeléséről”.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Hirdetés