
Fotó: Barabás Ákos
Közel húsz európai országból jöttek szakemberek Farkaslakára, ahol nemzetközi gyógynövény-konferenciát szervezett az Erdélyi Életminőségért Alapítvány a Forum Synergies civil szervezet a hétvégén. A cél a különböző szervezetek közti kapcsolatteremtés, valamint a gyógynövény-gazdálkodással kapcsolatos kérdések átbeszélése volt.
2018. április 30., 19:452018. április 30., 19:45
A különböző füvek gyógyhatásával kapcsolatos népi tudás megmentése, a gyógynövényekhez köthető projektek, valamint egy megfelelő törvénykezés kialakításáról szólt az a konferencia, amelyet a hétvégén tartottak Farkaslakán – fejtette ki lapunknak Pakot Mónika, az Erdélyi Életminőségért Alapítvány elnöke.
Mint mondta,
Fotó: Barabás Ákos
Romániában még nincsenek hivatalosan elismert gyógynövényszakértők, ezért helyet kell teremteni a szakmának, vagyis akkreditált képzéseket kell szervezni – magyarázta Pakot Mónika, hogy egyebek mellett miben segítenek a külföldi szakemberekkel folytatott tapasztalatcserék.
– fogalmazott.
Fotó: Barabás Ákos
A témával kapcsolatos oktatás megszervezésének gyakorlati haszna is van, hiszen tapasztalatai szerint
„Ez is több a semminél” – mondta. Úgy véli, a képzések és a különböző gyógynövényekkel kapcsolatos projektek megvalósítása révén jelentősen hozzájárulhatnak a vidékfejlesztéshez.
Fotó: Barabás Ákos
Elhangzott: Romániában egyébként csak a gyógynövények ipari feldolgozására van törvénykezés, ezt kellene kiterjeszteni a családi vállalkozásokra is. Erre is vannak pozitív példák más államokban.
Pakot Mónika rámutatott, hogy a hétvégi eseményen inkább
Utóbbi azért is fontos, mert a hagyományos konferenciákkal szemben a közös beszélgetések során hatékonyabb megoldásokat találhatnak.
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – jelentette ki Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.
szóljon hozzá!