
Készül a katyó a szilvanapokon
Fotó: Jánosi András
Nagy népszerűségnek örvendett a kilencedik kiadását megért Oroszhegyi Szilvanapok. A hét végén sürgölődő asszonyok lepték el a nyúládi réten felhúzott sátrakat, ahol a főzőversenyt és a katyófőzést tartották.
2017. augusztus 27., 20:052017. augusztus 27., 20:05
Vasárnap délben, a szentmise után indult el az emberáradat a nyúládi rét felé, ahol páran már pucolták a szilvát, kavarták a katyót.
Második helyen a székelyudvarhelyi Csípős együttes végzett a szalonnába göngyölt, pisztáciával és gombával töltött csirkemellroláddal, amit mogyorós krumplipürével, valamint konyakos, aszalt szilvás szósszal tálaltak – tudtuk meg Fancsali Ildikótól, a főzőverseny szervezőjétől. Harmadik helyen a Jókai bablevest főző oroszhegyi Fakanálforgatók végeztek. Különdíjat az oroszhegyi Szépkorúak kaptak, ők báránypörkölttel nyerték el a zsűri tetszését.
„Számos finom pálinka szerepelt a két kategóriában, a részvevők akár több itallal is benevezhettek” – mondta Szász Klára, a mustra szervezője. A főzés kategóriában hat arany-, tizenegy ezüst- és öt bronzérmet osztottak ki.
A gazda kategória fődíját az oroszhegyi Péter Imre szilvapálinkája kapta, az ezüstérmet a felvidéki Világi Tivadar 2016-os barackpálinkája érdemelte ki. Három bronzérmet osztottak ki, az egyiket a székelyszenttamási Somogyi Csaba ágyas törkölypálinkája kapta, a másik kettőt pedig a szentkirályi Látó Szilveszter Sándor 2016-os, illetve 2006-os szilvapálinkája.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!