
A szavazók 36,14 százaléka járult az urnákhoz Udvarhelyszéken – hangzott el a kiértékelőn
Fotó: Erdély Bálint Előd
Noha országos viszonylatban jól teljesített Udvarhelyszék az RMDSZ-es listákra leadott szavazatok alapján, mégis kevesebben járultak az urnákhoz, mint négy éve. Hétfői sajtótájékoztatójukon az is elhangzott, hogy nagy veszélyt jelent a magyar közösségre a döntéshozásban megjelenő Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
2020. december 07., 16:582020. december 07., 16:58
Udvarhelyszéken a szavazati joggal rendelkezők 36,14 százaléka vett részt a parlamenti választásokon, a legmagasabb részvételi arány Farkaslakán (49,58 százalék) és Homoródszentmártonban (49,23 százalék) volt – fejtette ki Bíró Barna Botond, az RMDSZ udvarhelyszéki elnöke. Mint mondta, a parlamenti képviselői listájukra leadott szavazatok száma a térségben 34 057, míg a szenátorira 34 365. Ez valamivel kevesebb, mint a korábbi parlamenti választáskor.
– fogalmazott, köszönetet mondva a voksolóknak.
„Az eredményeket elemezve az látszik, hogy bár egy történelmi lehetőség előtt álltunk, sajnos nem tudtunk élni vele.
– jelentette ki Bíró Barna Botond, megjegyezve: ha mindenhol legalább ekkora sikerű mozgósítás lett volna a magyar közösségekben, mint Hargita megyében, akkor nagyobb súlya lehetne az RMDSZ-nek a parlamentben. Rámutatott, sajnálatosnak tartja ugyanakkor, hogy
Szerinte a szövetségi képviselők továbbra is kell védekezzenek az építkezés mellett. A továbbiakban az is feladatuk, hogy mindenkinek bebizonyítsák, hogy a magyar összefogás működik.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Antal Lóránt, újraválasztott szenátor közölte, a román döntéshozásban mindig is jelen voltak a szélsőséges formációk, ugyanakkor ez most sem változott, így nem lesz könnyű dolguk a magyarságot képviselőknek. Ő ettől függetlenül megerősítette, korábbi kampányüzenetét, miszerint az udvarhelyszéki gázhálózatok kiépítéséért – ennek érdekében már egy fejlesztési társulást is létrehoztak –, a villanyhálózat fejlesztéséért és a városok terelőútjainak megépítéséért fog dolgozni.
Zakariás Zoltán, az RMDSZ listán induló EMSZ-es parlamenti képviselőjelölt rámutatott, noha az ő mandátuma még nem is százszázalékos, valószínűleg sikerül azt érvényesíteni a szavazatok visszaosztása után. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy tudatában van a rá háruló felelősségnek, ami a két párt összefogásának tartalommal való feltöltését jelenti.
Ladányi László Zsolt parlamenti képviselő kijelentette az alázat, a munka és az egyetértés jegyében fog tevékenykedni és tisztában van vele, hogy sok kihívás vár rá az elkövetkezőkben.
Tíz éve még gyakori probléma volt, hogy penészes falak közt, rossz raklapokon tárolták az alapanyagokat, de ma ez már nem jellemző – a szakhatóság vezetője szerint folyamatosan javulnak a körülmények a Hargita megyei élelmiszeripari egységekben.
Összesítette a pénzügyminisztérium az Országos Adóhatóság (ANAF) szolgáltatásaival és a Privát Virtuális Tér (SPV – Spațiu Privat Virtual) elnevezésű platformmal kapcsolatban az adófizetők részéről beérkezett visszajelzéseket.
A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens Ukrajna közelsége miatt – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ügyvivő külügyminiszter.
Meghibásodás történt az ivóvízhálózaton, a javítási munkálatok ideje alatt szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán Gyergyószentmiklós több utcájában 8-16 óra között.
Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely bírsággal vagy szabadságvesztéssel bünteti az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítést vagy agressziót.
64 éves korában elhunyt Scherer Péter, az egyik legismertebb magyar színművész – adta hírül Facebook-oldalán az általa is alapított Nézőművészeti Kft. színtársulat.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt – számolt be a Reuters jelentése nyomán az Agerpres.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium öt éltanuló és közösségi életben is aktív végzőse hordozhatja a búcsús jelképeket az idei pünkösdi búcsún a hagyományoknak megfelelően.
A Kárpát-medence egész területéről és a diaszpórából is várják az alkotásokat a második alkalommal meghirdetett hímzett ünnepi asztalkendők pályázatára.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be kedden Mugur Isărescu.
1 hozzászólás