
A Peda épülete. Nagy múltra tekint vissza a tanintézmény. Archív
Fotó: Thomas Campean
A székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum mutatkozik be elsőként a Magyar Nemzet online oldalán indított Alma Mater filmsorozatban, amelyet a Studio Nova Kft. jegyez.
2018. március 01., 19:462018. március 01., 19:46
2018. március 02., 13:532018. március 02., 13:53
A Határon túl című rovat új összeállítása azt igyekszik bemutatni, hogy milyenek az Erdélyben és Partiumban működő középiskolák.
A ma Pedaként ismert épület 1896-ban létesült Mária Valéria Gyermekkert néven, huszonhárom évre rá, hogy Zayzon Ferenc lelkész felvetette egy kisdedóvó gondolatát. Az építkezés az állami sorsjáték évi jövedelmének támogatásra megítélt tíz százalékából valósult meg. Egy időben fiúiskola, majd ipari tanoda volt. A második világháború után a tanítóképző gyakorlóosztálya, 1974-től pedig óvoda is helyet kapott benne.
A nyolcperces videóban megszólal Bálint Mihály igazgató, elmesélve, hogy „a Nagyenyedről 1927-ben ideköltözött tanítóképző az egyetlen, ami átvészelte a kommunizmus viharait, folytonosan működött”. Az intézményvezető negyvennégy év alatt igyekezett becsületes munkára nevelni a diákságot. A szintén megszólaltatott Novák Károly történelemtanár azt hangsúlyozta, hogy
Úgy véli, az iskola légköre egyedi színfolt a városban, a tanár-diák viszony pedig közvetlen és a kölcsönös segítésen alapszik. Az imázsfilmben két diáklány is nyilatkozott az iskoláról és a városról.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!