
A férfi arcrekonstrukcióját Kustár Ágnes, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa készítette el
Fotó: Nagy László
Marosszentgyörgy mellett talált lovas hun temetkezés eredeti maradványait is bemutatták a hétvégén Bugacon tartott hagyományőrző rendezvénysorozaton.
2019. augusztus 19., 12:432019. augusztus 19., 12:43
2019. augusztus 19., 13:092019. augusztus 19., 13:09
Természetes körülmények között elhunyt előkelőséget rejtett a sír, amelyet öt évvel ezelőtt tártak fel. A lelettel kapcsolatban tartott előadásában Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója elmondta, a marosvásárhelyi terelőút feltárási munkálatai során került elő 2014-ben Nagyernye határában egy gepida temető, illetve egy hun sír. Az utóbbiban talált emberi maradványok vizsgálatai során megállapították, hogy 26 éves korában elhunyt férfiról van szó, aki katonai pozíciót tölthetett be. Ez a felfedezés még inkább megerősíti azt az elméletet, miszerint
A sírmellékletekben, amelyek részben a datálását is segítették, késői római, az ötödik század második feléből származható korsó, valamint germán eredetű kis arany csat és csontfésű került elő. Mint elhangzott, a Maros Megyei Múzeum régészének, Gál Szilárdnak tűnt fel, hogy a koponyát mesterségesen torzították, ez mások mellett a hunokra jellemző. Az eljárást gyerekkorban végezték,
A hun lovas sírja
Fotó: Nagy László
A csontváz DNS-vizsgálata során kiderült, hogy anyai és apai ágon belső ázsiai származású egyénről van szó. A Kárpát-medencében ritkán fordul elő, hogy mindkét ágról ilyen tiszta legyen a génállomány. A lovas feltehetőleg katona volt, de valószínűleg bőrműves tevékenységet is végezhetett. A metszőfogai v alakú kopása ugyanis erre utal, a munka során a fogaival rögzíthette a munkadarabokat, ez okozhatta a sajátos kopást. A csontvázat a következőkben konzerválják, illetve további vizsgálatoknak vetik alá.
Ősök napja Bugacon
Ötödik alkalommal került sor a Kárpát-medence egyik legnagyobb hagyományőrző ünnepére, az Ősök napjára. A pénteken kezdődött, vasárnapig tartott eseménnyel a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állítottak emléket a szervezők. A bugaci puszta több mint ötven hagyományőrző és sporteseménynek, ismeretterjesztő kiállításoknak és előadásoknak, valamint több tucat koncertnek nyújtott helyszínt. Újdonságként először tartottak nomád felvonulást, amelyen több száz lovas és családtagjaik szekerekkel, tevékkel, bivalyokkal korhűen idézték fel a magyarok bejövetelét.
Nagy László
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
szóljon hozzá!